A tudás bűne - 3. rész

"Azt tudja, amit nem tud"

De, mi köze mindennek a költészethez? - Beszéltünk mágiáról, tudományról, filozófiáról, természetesről és transzcendensről, továbbá habitusokról és ajándékokról, s mi több, az ablakokról is. - Hogy jön ide a költészet?

Térjünk vissza a földre! - A mágia, tudományok, filozófia modellhez. - Ebben a modellben a tipikus szereplők a föld déli és északi sarkain állnak, vagy épp az egyenlítőn. - A költő pedig ott ül a magmában: a glóbusz kellős közepén. - A költő egyenlő távolságra van a mágustól, a tudósoktól és a filozófustól.

Előbb azonban kíséreljük meg, hogy ideillően határozzuk meg a költészet célját.

Igyekszem emlékeztetni az olvasót, hogy a Frankenstein verstan című írásomban tett kijelentésemet ma is aktuálisnak tartom: a költészetre és a versre nincs definíció!

Az említett írásomban tértem ki röviden arra, hogy a költészetet, - és szorosabban véve a verset a nyelven túli kommunikációra tett folytonos kísérletnek tartom.

A kommunikáció alapvető feltétele azonban, hogy legyen üzenet! - Ha nincs tárgya a kommunikációnak, akkor a vers, vagy a költészet csak üres beszéd, a költő pedig fecsegő. - Ez így nem csak felesleges, de káros is, hiszen elvonja a figyelmet a valódi költészetről.

Ahhoz, hogy a költészetnek legyen üzenete, a költőnek kell, hogy legyen mondandója. - S mivel a költő a magmában ül, - ami sajátságos helyzet, ezért az elmondandó ismeretekhez is sajátságos a viszonya.

A XIX. században a költőt gyakran hasonlították a prófétához. - S valóban, ahogyan a próféta "földön túli" útmutatást közvetít, a költő is a szokásos gondolkodás szintjeit legalább részben meghaladó üzeneteket közvetít. - Így tehát meg kell vizsgálnunk, hogy a fentebb vázolt egyes modellek, szerepek logikája szerint hogyan is értelmezhetjük a költőnek ezt a sajátságos helyzetét és szerepét.

A költő, mint minden más gondolkodó (azaz: ismeretet kereső) először a megfelelő kérdések megtalálásával kénytelen megbirkózni. - A legelső, s egyben a legállandóbb probléma: megfelelően kérdezni.

Az emberi gondolkodás mindig is eljut és eljutott annak a feltételezéséhez, hogy az élet problematikáit mindössze néhány, vagy akár egyetlen kérdéssé lehet transzformálni. - A tudás letisztult, elmélyült és összegző állapotát bölcsességnek nevezzük. - A bölcs ember jól kérdez, - ezzel jut és vezet egyre közelebb a valódi, - a legfontosabb válaszokhoz. - A legalapvetőbb kérdés tehát az, hogy mi is a legalapvetőbb kérdés. - Ezt, mint valami Szent Grált keresik az emberek - a gondolkodók - az emberi kultúra egész ismert időszakában. -

A bölcs tehát egyfajta tudós. - Nem feltétlenül valamelyik tudományág hivatásos művelője, - de olyan ember, aki végig jár egy utat, - a gondolkodás módszertanában. - Előbb a világ, vagy legalább annak egy kis szegletének egyre részletesebb, egyre mélyebb és szofisztikáltabb megismerésére és megfogalmazására törekszik, - ám ennek során ráébred, hogy aki a részletek szintjén marad, az nehezen ragadja meg az egészet. - Így a részletektől elemelkedni igyekszik, s már az egészet, azaz: egyre többet igyekszik meglátni, megérteni és megértetni, egyre egyszerűbben. - Ez az állapot az, amikor a tudós felmegy a toronyba, s igyekszik azt egyre "északabbra" költöztetni.

A Bibliában sokszor előfordul a bölcsesség kérdése. Kifejezetten definitív megközelítéseket találunk a zsoltárokban és a példabeszédekben. Például ilyet: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme." (111. zsoltár). - Egy hívő és egyszersmind gondolkodó ember számára ez mélyen filozofikus. - De, olyan ember számára is van bibliai definíciónk, aki nem hívő: "A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!" (Példabeszédek)

Magyarán: törekedj rá, hogy az életedben mindennek legyen értelme.

A költészet tehát a lényegest keresi. - A költészet célja: a lehető legegyszerűbben megfogalmazni a leglényegesebbet! - Először a kérdést, s ha van válasz, azt is.

Ebből a megközelítésből nézve alapvető tévedésnek látjuk azt a sokak által tényként kezelt megközelítést, miszerint is a versnek bizonyos formai (versszerűségi) kritériumoknak meg kell felelniük. - Ez a vers lényegének a félreértése! - Sőt! - e szempont alapján kijelenthetjük, hogy sok versnek látszó szöveg nem vers, míg sok olyan szöveg vers, amely első ránézésre nem tűnik annak! - Természetesen, a költészet művelői mindig is faltól-falig kísérleteztek a formai igényesség és puritanizmus adta lehetőségekkel. - Ki kell jelentenünk: a forma csak eszköz, - s olykor útban van, - tehát el kell dobni. - Nem az a költő, aki betéve tudja, s kéjes rutinnal alkalmazza a formák egy bevett tárházát! - Ezzel még nem mond semmit! - Költő az, aki formával, vagy forma nélkül a lényegig ás le.

Nézzük tehát, hogy ez a magmában (szinte a pokol tüzében) ülő személy, - a költő kihez is hasonlít.

A költő olyan kérdéseket és válaszokat igyekszik megfogalmazni, amelyek meghaladják azt a szintet - nem csekély mértékben, amelyek a kézzelfogható ismeretei alapján megfogalmazhatóak. - E tekintetben tehát a költő a mágushoz (nem a bűvészhez, hanem az igazihoz) hasonlít.

Természetesen, a költőt is feszíti a vágy, hogy ismereteket szerezve, természetes úton is közelebb kerüljön az egyre lényegesebb kérdések megfogalmazásához. - Így a maga módján törekszik rá, hogy tudóssá váljon. - Mint tudós, a sok részlet között meg akarja látni az összefüggéseket. - Ezért a toronyba megy. s így lesz bölcs, - majd tovább lép a rész ismeretétől az egész összevetéséig, - s így a filozófus útját követi. - A költő, mint a gondolkodás utazója, oda s vissza, keresztül kasul bejárja újra és újra ezt a glóbuszt.

Johari ablakaiban is megtalálja a helyét. - A legtöbb időt a "Tudom, hogy nem tudom" mezőben tölti, mert tudni akarja azt, amit nem tud. - Aztán olykor verset ír, - s ilyenkor a "Nem tudom, hogy tudom" mezőre lép. - Nem láttam még költőt, aki meg tudta volna magyarázni a költészetet. - Mindannyian tudjuk, hogy az ihletett pillanatban manifesztálódik a költői élet lényege. - De egyszerűen nincs rá természetes magyarázat, hogy hogyan és mitől is következik be. - Csupán azt tudjuk, hogy a költő költ ebben a pillanatban. (a macska miákol, - és a kis halacska ikrát ürít kacéran.) - Így tehát ez a pillanat természetfelettinek látszik, - transzcendensnek. - Így a magma középpontja egyszersmind az ég legmagasabb pontja lesz. - Féreglyukak kiindulása, dimenziók csomópontja.

A költő ritkán jár a "tudom, hogy tudom" mezején. - Ez a terület unalmas. - Könnyen hoz kiszámítható sikert, - de itt nincs jelen az ismeretlen "kockázata". (Szerencsésebbeknek egy újabb, kiszámítható siker.) - Márpedig a cél az ismeretlen megismerése. - A tudom, hogy tudom világa az elfáradt költő nyaralása. - Itt valódi teljesítmény nélkül juthat egy kis olcsó tömjénezéshez. - S innen könnyű átzuhanni a negyedik mezőbe, a "nem tudom, hogy nem tudom" területre. - Ez a köztünk élő halott költők játszótere. - Azoké, akik már önmagukat istenítik. - Tekintélyesnek hitt társaságok tekintélyes pozícióit viseli, - nagynak tartott senkik ivócimborája lesz, politikai tisztséget vállal, - a (bulvár) média ismert arca lesz. - Azonban, aki nem tér vissza erről a mezőről, az bele is ragad az önhittség mocsarába. - Ezen a területen nincs költészet.

Joharinál tehát a költő a "heterogén" mezőkben mozog: tudom, hogy nem tudom; vagy: nem tudom, hogy tudom. A "homogén mezőkben: tudom, hogy tudom; vagy: nem tudom, hogy nem tudom - vagy unatkozik, vagy már nem is költő.

Természetesen, vissza kell térnünk Pál apostol "szolgálati ajándékok" modelljéhez is. - A XIX. század romantikus, - ám elnagyolt elképzelésén túl kell lépnünk. - A költő sokkal inkább az apostolhoz hasonlítható. - Lelkesít, mint az evangélista, vezet, mint a pásztor, felkészít, mint a tanító, helyreigazít, mint a próféta. - De, alapvetően mindig tovább is lép, mert még mélyebb, még alaposabb, még teljesebb ismeretet keres. Rávesz az elmélyültebb gondolkodásra, - s tovább áll, hogy maga is új és területeken hozza létre az elmélyült gondolkodás helyőrségeit. - Mint ha a világ a megismerés kaleidoszkópja volna a számára: minden irányból, minden fénytörésben meg akarja vizsgálni a lényegest, azt remélve, hogy így egyre jobban megérti. - Mint mondtam: a költő - utazó. - S ez a nyughatatlanság, - a mindig továbbutazó hajlam, - az apostol viszketegségére utal. - S bár az apostolok többsége nem érhette meg a nyugodt öregkort, - azt tudjuk, hogy ez az út a bölcsesség felé vezet. - A költő nem tudós, aki keveset tud, de azt nagyon részletesen. nem filozófus, aki ugyan felületesen ismer, de sok mindent. - A költő csak egyet akar ismerni: a leglényegesebbet.

Mózes kérdésére Isten így felelt: Vagyok, aki vagyok. - Arra a kérdésre, hogy mi az igazság, Jézus így felelt: én vagyok. - Ahogy Isten eljött az emberhez tanulni, nekünk is el kell mennünk tanulni hozzá. - Hogy létezik-e Isten? - Feltétlenül, hiszen gondolkodunk és beszélünk róla. Fogalmunk van róla. - Noha, sokféle fogalom, - ahogy a világ megismerésére tett törekvéseink közepette bizonyos előfeltevéseket elfogadtunk, - illetve másokat elvetettünk. - Karl Bart egy alkalommal azt mondta: "nem az a fontos, hogy hiszel-e Istenben, hanem az, hogy Isten hisz-e benned." - Az is biztos, hogy az életünk során sokféle isten fogalmunk van, - mert a világot folyton felépítjük és leromboljuk magunkban, hogy aztán újra felépíthessük. - Vallással, vagy vallástalanul, - talán megegyezhetünk abban, hogy Isten (többek között) egyfajta kód. Ő maga a kulcs a jó kérdéshez, a lényegeshez. - Még akkor is, ha kijelentjük, hogyha sohasem élt, vagy meghalt. "Nincs Isten:" - mondja a Példabeszédek. Aztán hozzáteszi: "... mondá a bolond az ő szívében." - Bár ez tökéletesen irracionális, az életünk mégiscsak a lényegesnek a kereséséről szól. Vagy létezik tehát, vagy minden hiábavaló. - S még ha hiábavaló lenne is: ez a keresés csodálatosan izgalmas, szép és emberi.

A költő lehet persze a költészet tudósa. Szöveg előállító szakember. - Ez sokaknak imponáló. Ez racionális, mérhető és igazolható. - De az igazi költészet azokban a hiábavaló pillanatokban születik, amikor Ikaroszként vállalkozik az öngyilkos repülésre, az ismeretlen, kiszámíthatatlan, bejáratlan szférákban. - Továbbáll, mint egy apostol, s elhagyja a fecsegést, mint a bölcs.

A költő egyes pillanatokban azt tudja, amit nem tud. - Ilyenkor költő. - Egyébként csak egy esendő ember, több kétséggel és kérdéssel, mint mások. - A tudáshoz vezető utat járja be, többször és több útvonalon, mint a legtöbben. - Mindent megtesz a természetes úton a tudásért, de a tudásnak csak a természetfeletti szintje elég mély és magas ahhoz, hogy valóban megérinthesse olykor a napot. - S mi másért is tenné? - Feltérképezi az utat másoknak, - és önmagának is az életének arra a 99,9 százalékára, amikor nincs ihletett állapotban. - Nem lesz Isten. Nem lesz olyan, mint Isten. - De, talán egy kicsit még Istent is megértheti és megértetheti. - S ezen a szinten már nincs bűn, vagy erény, - csakis a tiszta fény. - Ilyen magasra szállni: nagy bűn és nagy szentség is. - Ez a költészet!