Mi dolga a költőnek?

Irodalomról, s azon belül a költészetről sokan írnak és mondanak okosságokat, bár ezek java része végső soron butaság. - Magam is birkóztam verstani könyvekkel, no meg az unalommal. - Bizony azt tapasztaltam, hogy egy olyan szabály kapcsán, amely két rövid bekezdésben leírható volt, két oldalon át sorolták a kivételeket és a rendhagyó alkalmazás lehetőségeit, a teljesség igénye nélkül. - S én újra és újra feltettem a kérdést: mi értelme annak a szabálynak, amely nem alkalmazható.

Tanult barátaim gyakran említik, hogy számos művészeti ágban van magas szintű képzés, tehát a költészet is oktatható szakmai alapon, akár felsőfokon is. - Ilyenkor szerencsétlenül illik éreznem magam, hiszen nincs sem diplomám, sem más költészeti szakmunkás képesítésem, s bizonyára nem is lesz már. - Egyszerűen nincs ilyen ambícióm.

Nem szeretnék igazságtalanul véleményt alkotni a szakma iránt. - Valójában hasznos minden verstan, ha azt arra használjuk, amire való. - Nos, a véleménykülönbség itt van közöttünk. Tévedésnek tartom azt a felfogást, hogy a verstan célja az, hogy megtanulhassuk, hogyan kell verset írni. - Ez téves célkitűzés. - A verstan sokkal hasznosabb arra, hogy a verseket mélyebben, alaposabban megértsük. - Így tehát a verstant nem a költők tudományának tekintem, hanem az elemzők és kritikusok eszközének. - Nem gondolom, hogy a költő számára hasztalan a verstan ismerete, de ez az ismeret senkit sem tesz költővé.

Számos művészeti ággal összevethetjük a helyzetet. - Ne veszítsük azonban szem elől azt a tényt, hogy a költészet a legeszköztelenebb művészet, amely létezik. Nincs anyag, mint a képzőművészetekben, nincs közvetlen kommunikációs aktus, mint az előadóművészetekben, nem tárgyiasul sem az alkotás eszköze, sem az alkotás eredménye. - Igaz, a papír, vagy a számítógép, valamint a könyv, vagy a weben megtalálható felület tekinthető materiális eszköznek, de a költészet nem kapcsolódik ezekhez olyan szinten, mint a festészet a vászonhoz és a festékhez. - Egy festmény egyetlen példányban létezik, amelyet a művész saját maga hozott létre, s amelyet a művészet befogadójának látnia kell ahhoz, hogy a művészi közlés megvalósulhasson. - Az előadóművész a testét, hangját, - személyiségét és annak fizikai megjelenését használja arra, hogy kommunikáljon. - S bár az előadás megörökíthető, a legátütőbb hatása mégis az adott pillanatban jelenlévő közönségre nézve van. A zenész hangszert használ, s a zeneszerző kénytelen feltételezni azokat a lehetőségeket és korlátokat, amelyeket ezek az instrumentumok hordoznak. - A költészet mindezekhez képest anyagtalan, légies, megragadhatatlan. - Mind e mellett a zene mögött egzakt matematika húzódik meg, a festészet mögött a színeket leíró egzakt hullámtan. - Az emberi test használata pedig mindazokat a fizikai, fiziológiai és kultúrantropológiai tudást alkalmazza - akár öntudatlanul, amelyet ezek a tudományágak képesek feltárni. Sőt!

Így, ha azt mondjuk, hogy a szobrásznak célszerű ismernie az egyes anyagok megmunkálásának technikáit, - a festőnek a színekre és a festészeti technikákra vonatkozó ismereteket, a zenésznek a zene szabályszerűségeit és a hangszer használatának technikáit, - akkor helyénvaló dolgot állítunk. - Az is helyénvaló, ha e művészetek történelmi előzményeit ismerik, hiszen bizonyos gesztusok, szimbólumok konvencionálissá váltak, közismert jelentést hordoznak, mint egy világnyelv szavai. Ezek alapos ismerete segíti a hatékony kommunikációt. - Végtére is a művész elmond valamit. tehát az a vágya, hogy megértsék őt az alkotáson keresztül. - A tudás tehát fontos. Ugyanakkor, felvetődik az a kérdés, hogy mi szerepe van a tehetségnek.

Nem állítok újdonságot, ha azt mondom, voltak, vannak és lesznek kiemelkedő zenészek, akik még kottát sem tudnak olvasni, egyszerűen csak zenélnek, - s azt fantasztikusan teszik. - S vannak képzett zenészek, akik felküzdik magukat a középszerűségig. - S ez gyakorlatilag minden művészetben megfigyelhető. - A közönség pedig nem arra kíváncsi, hogy milyen képzettséget szerzett a zenész, hanem arra, hogy milyen élményt jelent a játékát hallgatni.

A költészetben még markánsabb a különbség, hiszen a toll és a papír kölcsönhatásának tanulmányozása, vagy a számítógépes billentyűzet tulajdonságainak ismerete haszontalan ismeret. - S ki merem jelenteni, az alapos irodalomtörténeti ismeret hasznos ugyan, de nem szükséges feltétele a kiemelkedő életműnek. S végső soron az is keveset tesz hozzá az emlékezetes vers megszületéséhez, ha valaki a rímek fajtáit, az ismert és szakkönyvekben leírt ritmikai formákat, szimbólum-rendszereket, nyelvi leleményeket alaposan megtanulja. - Egyszerűen, amíg a zene matematikai szabályokat követ, addig a nyelv bizonytalan, szabálytalan, relatív alakzatokból építkezik.

Mivel a nyelv alapvető tényezője, a jelentés konvencionális és relatív, - s mindezen túl változékony is, a szabályok már akkor elavultak, amikor sikerül megfogalmazni őket. - S amíg egy zenész képes egy dallam mellé ritmust, vagy másik szólamot kreálni a szabályok alapján, addig ilyen párhuzamosság a beszédre nem alkalmazható.

Mert hát a költészet félúton lebeg az írásos és a szóbeli kommunikáció között. - Nem azért elsősorban, mert a verseket szokás elmondani, hanem sokkal inkább azért, mert a versek többsége belső monológ, amelynek az írásbeliség csupán a közreadhatóság érdekében alkalmazott rögzítési módja. - Azonban, ez a beszédszerűség a legtöbb versen átsüt. - A jó verset halljuk, - akár úgy, mint ahogy ünnepélyes keretek között bátran, vagy emelkedetten, netán megindultan elmondja valaki a hallgatóknak, - akár halk beszédként, amelyen önmagunkhoz beszélünk. A vers tehát belső beszéd, amely hangzik akkor is, ha olvassuk. - Legalábbis, a jó vers így működik.

A költő dolga tehát nem az, hogy verslábakat készítsen. - A költő dolga az, hogy tanítson. Ugyanis a költészet, - mint más művészetek is az emberi lét alapvető kérdéseire keresi a választ. - S úgy keres egyre teljesebb és igazabb válaszokat, hogy közben a megfelelő kérdéseket is igyekszik megtalálni. - Ezért a versek egyszerű dolgokat fogalmaznak meg, - de ezek csak akkor egyszerűek valóban, ha megfelelő a kérdés, amelyet feltesznek, illetve amelyet megválaszolnak. - Azonban a költő is csak ember. - Gyakran nincs is tudatában az alkotás pillanataiban, hogy megfelelő megfogalmazást talált: jó kérdéseket és igaz válaszokat. - A költő a tudatos és tudatalatti szintek között félúton jár, vagy ide-oda halad e szintek között. Kicsit tudós, kicsit filozófus, de leginkább elcsendesedni kész ember, - aki maga sem tudja, hogy mi a megfelelő kérdés, vagy válasz, de olykor mégis képes azokat megfogalmazni, - s többnyire maga sem tudja, hogy ez hogyan lehetséges.

Ez a költészet működésének a kulcsa. S ennek igen csekély köze van a verstanokban leírt alakzatokhoz, szabályokhoz és sémákhoz. - Ugyanakkor, amit a költő talán észre sem vesz, - de legalábbis szinte soha nem azonnal, - a vers ezen jellemzői tovább nyitják a szövegben rejlő jelentést. - Utalások ezek, amelyek feltárása a mélyebb és teljesebb megértést segítik. - Ezeket kell a verset elemző kritikusnak feltárnia. - Így a vers úgy bontható tovább, mint a fehér fény milliónyi árnyalatra.

Táncolni, vagy érthetően beszélni bárki megtanulhat, némi kézügyesség és a látvány leképezésének képessége sokakban megvan. - Sokan hallanak jól, rendelkeznek fogékonysággal a ritmika iránt. - Tehát táncos, színész, festő, szobrász és zenész sokakból lehet, s azt is meg tudjuk mondani, hogyan fejlesztheti a képességeit, s mit kell megtanulnia, hogy a készségeit jól használhassa.

De milyen készség kell ahhoz, hogy a tudatos és tudatalatti között nyelvi formába önthessünk gondolatokat?

Mivel nem tudunk olyan megtanulható ismeretet azonosítani, amely ennek az alapja lehetne, sokkal nehezebben helyettesíthető tudással a tehetség a költészetben, mint más művészeti ágakban, noha sokkal inkább felismerhető a tehetségbeli különbség, mint a művészeti iskolázottság különbségei. - Ez zavarba ejtő, mert az, hogy ennek az embernek van ilye és ilyen diplomája, annak pedig nincs, - objektív különbségnek látszik. - Ezzel szemben a tehetség nem mérhető. - Ugyanakkor mégis a tehetségbeli különbséget ismerjük fel, noha nem létezik mérőskála, amely a tehetséget számszerűsíthetné, vagy kategóriákba rendezhetné. - Ám a tehetséges zenészt hallgatjuk szívesen, a tehetséges színészt nézzük szívesen, - és így tovább. - Nem meglepő, hogy a tehetséges költő verse hat ránk a leginkább. - S most megengedően tekintsünk el attól, hogy minden művészetben vannak divatos jelenségek, olcsó, közkeletű, s aktuálisan sikeres tendenciák. - Ezeket az idő elmossa, - lépjünk hát túl rajtuk!

Milyen legyen hát a költő? - A zenész, a színész, a festő, a szobrász, a táncos tehetségére nézve tudunk szavakat találni. Kategóriákat, amelyekkel tipizálhatjuk, amelyekkel elmondhatjuk, miben kell tehetségesnek lennie. - Azt azonban furcsa lenne mondanunk, hogy "kivételes érzéke van a hexameterhez, vagy a felező nyolcashoz". - Ez nevetséges, - mert butaság is. - A zenész tehetsége kötődhet egy hangszerhez, egy műfajhoz, valami részhez, ami megfogható. - De a költészet nem nyújt ennyi egzakt kapaszkodót. - A költőnek tehát alázatosnak kell lennie és szorgalmasnak. - A költő nem mondhatja magáról, hogy ilyen, vagy olyan költő lenne. - A költő hiteles, vagy nem az. - A költőnek tudomásul kell vennie, hogy eszköztelenül alkot és anyagtalan alkotást hoz létre. - A költészet létezésé objektív módon nem bizonyítható. - A zaj és a zene között különbséget tehetünk definitív módon is. De a szöveg és a költészet közötti különbség nem fogalmazható meg pontosan. A költő tehát nem képzelheti, hogy olyan művész lenne, mint más művészek. - A költő nem rendelkezik bizonyítékokkal arra nézve, hogy ő költő volna. - A mindenkori elismerés nem jelent arra garanciát, hogy a költőre ötven, vagy száz év múlva bárki emlékszik majd. E közben tudjuk, ki az a zenészek között, akiket száz év múlva is ismerni fognak. - Ezért a költő ne gondolkodjon ezeken. Olvasson sokat és írjon sokat. S töröljön majdnem annyit, amennyit írt. - Olvasson, mert abból tanul. Nem verstani fortélyokat, hanem az igazság keresésének stációit és mélységeit, amelyet mások jártak, vagy járnak be. Írjon, de ne azért, hogy úgy szerezzen rutint, mint egy folyton próbáló zenész. Azért írjon, hogy egyre kevesebb szóval tudjon elmondani egyre többet. S azért töröljön sokat, hogy csak a legtökéletesebben megfogalmazott kérdések és válaszok maradjanak fenn a neve alatt. - A jó költő után nem sok vers marad meg, hanem jó és mély versek maradnak fenn. - S azon sem gondolkodik, hogy ő költő-e. Egyszerűen csak ír, mert hisz mást nem is tehet. - Kérdéseket keres és válaszokat, s igyekszik ezeket egyre tömörebben, egyre jobban, egyre pontosabban megfogalmazni. - Olyan egyszerűen, hogy végül már nem is kell teljes mondatokat, kerek szövegeket létrehoznia, csak leképeznie a belső monológ egyes részeit. - Hogy hogyan jön létre ez a belső monológ, s hogy hogyan lehet abból a verset kiválasztani, - nos, ez a csoda. - Nem tudjuk, hogy mi ez, vagy hogy hogyan működik, de egyesek olykor megélik. - Ők a költők. - Ezek a szövegek a versek. - Ebben nincs semmi egzakt, de valós és működik. - Erre készen állni az egyetlen, ami dolga a költőnek.

Villanások

József bevette a nyugi bogyót. - Egyszer, kétszer, vagy háromszor. - Nem tudta biztosan. Annyira eltompította az antidepresszáns, hogy gyakran nem tudta, megtette-e azt, amit pár perce tett, vagy amit nem tett. - Hiszen nem tudta, hogy megtette-e, - hogy elzárta-e a gázt, lekapcsolta-e a villanyt, becsukta-e az összes zárat, - és hogy begombolta-e nadrágját.

Ma reggel talán nem csak egyszer vette be, mert a szokottnál is émelyítőbb volt az utazás a Metrón a Stadionokig. - Olyan volt ébren is, mint aki álmodik. - S a valóságnak ez az álomszerűsége zavarba ejtő volt. - Mégis csak tudatosítania kellett magában, hogy ez nem álom! - Ha álmában lezuhan egy nagy gödörbe, legfeljebb összerándul a teste, s verejtékezve, zihálva felébred. - De, ha az éber álomban esne a gödörbe, vagy lépne egy jármű elé, annak a valóságban lennének következményei.

A márciusi reggel verőfényes volt, de a szél csípősen bújt a kigombolt kabát alá. Megborzongott. Összehúzta magát, s mivel a jobbjában táskáját vitte a szendvicseivel, a baljával babrálta a gombjait, ahogy a sodró tömegben felment a lépcsőn, ahogy zöldséges bódékkal szegélyezett széles járdán ment, s ahogy a zebrán átkelt. - Kicsit ügyetlen volt ez a babrálás, lassú és szinte eredménytelen. De nyugodt volt. Azok a bogyók megnyugtatták. Semmi sem zaklatta fel. Amikor a busz tegnap elment az orra előtt, akkor megállt, és azt figyelte, hogyan vonulnak kicsi vörös hátú bogarak egy repedés mentén, s hogyan változik a színük, ahogy a tavaszi délután fénye fogy. - Aztán jött a következő busz, - egy kövér nő zihálva félrelökte és előtte mászott fel körülményesen és nyögdécselve a jármű lépcsőjén, de ő derűs volt, - és vidáman szállt fel a buszra. - Akkor is nyugodt volt, amikor a főnöke átpakoltatott vele rengeteg rég elfekvő, ezért poros, koszos árut a raktár egyik végéből a másikba, s akkor sem, amikor a munkaidő végéhez túlzottan közel kiadta az utasítást, hogy mindent pakoljon vissza. - Kicsit tovább maradt, - úgy három órával többet. - A város felvette az éjszakai arcát, mire hazaindult. De nyugodt volt. - Azt figyelte, mennyire más ilyenkor, mint amikor látni szokta. - Persze, télen már akkor ilyen sötét van, amikor hazafelé tart. - De ez a tavaszi sötét más, mint a téli sötét. És más a sötétben a városi fények ragyogása. Más volt még a fények visszatükröződése is a helyenként nedves aszfaltról. - Ez olyan tavaszi csillogás volt. Kicsit borzongató volt a szellő, de a lámpák fénye nem csupasz ágak szélben táncoló sziluettjét rajzolta a járdára, hanem lombosodni kezdő gallyakét.

Csípős volt a szél most is. - Csípősebb, mint azon az estén. A reggel ilyenkor még gyakran szigorú. - A kemény tárgyak ilyenkor még keményebbek, mert a kéken didergő kéz számára minden odaütődés fájdalmasabb, mint kellemes időben.

Nincs mit tenni. Ezen a szeles, széles úton kell villamosra szállnia. Ezen a széles úton kell a sűrű tömegben átsodródnia a sínekkel határolt járdaszigetre. Ott kell az émelygő tömegben a döcögve közeledő, fémesen csattogó villamost megvárnia. S onnan kell továbbutaznia, gyakran úgy összezsúfolódva a sok-sok ellenséges, idegen emberrel, hogy sóhajtani is csak úgy tud, ha a mellkasa kitágulásának megfelelően odébb taszítja a körülötte állókat. - Fojtogató. - Aki lélegezni akar, annak másoktól kell elvennie a helyet, - a puszta levegőért, - hogy élhessen.

A legembertelenebb zsúfoltság mindig ott volt, ahol a legtöbb ember zsúfolódott össze: az első kocsiban. - Mert a bamba tömeg - mint ha mindenki bebogyózott volna, - kábán átgázolt a zebrán, aztán kábán megállt mindenki az első olyan foltján a járdaszigetnek, amelyen nem volt másik két cipő. Mindenki a megálló elején zsúfolódott össze, hogy aztán az első kocsiba akarjanak felszállni mindannyian, annak is az első ajtaján, - és mind egyszerre, - mind elsőként. - Ez az a tömeg, amely bárkit agyontapos, ha sietni kell, s aztán senki sem bűnös a szegény hullán kívül. - Miért feküdt a földre az a barom?

Irány a megálló vége! - József nem akart ebben a kába tülekedésben részt venni. - Túlzottan kába volt hozzá. - Mert a bogyók. Egyszer, vagy kétszer, vagy... ki tudja. - Irány inkább hátra, a harmadik kocsi végéhez. - Ott fele annyi ember akar egységnyi idő alatt feljutni. - Még az is megesik, hogy szabad ülőhelyet talál. - Az első kocsiban is vannak szabad ülőhelyek, mert a bamba tömeg a kocsiban is épp oly bambán áll meg felszállás után, ahogy a megálló járdaszigetén tette. - Átgázolnak egymáson, s aztán, ki-ki ahogy feljutott, megáll az első talpalatnyi helyen, ahol nincs másik két cipő, - vagy, néha az se számít. - Így aztán, mindig van bosszantóan közel egy-két szabad hely, amit nem lehet megközelíteni ezektől a bebogyózott, ködvágó tekintetű erőgépektől. - Mert ezek ölni tudnak, ha egy fél lépésnyit el kell mozdulnia egy másik ember kényelméért. - Hát, azok a helyek, ott az első kocsiban szabadon maradnak.

Ezen is elmélázott, - hogy ahol többen utaznak állva, ott mindig több szabad ülőhely marad, mert nem szabad megközelíteni őket, mert a helyi hatalmak, - minél hülyébbek, annál hatalmasabbak - ezt nem teszik lehetővé. - Ők a törvény. - József arra gondolt, így működik a társadalom nagyban is: a hülyék lesznek hatalmasak, hogy az értelmes embereket eltapossák. - De értelmes dolog-e a gondolkodás? - Nem okosabb-e hülyének lenni? - A hülyék okosabbak, mert nem ártanak maguknak a gondolkodással. - József ezért is szedte a bogyókat: mert rájött, hogy ebben a mindenevő kondában ő a táplálék, - a préda, akinek sokan árthatnak, puszta szórakozásból.

A felesége tizenegy éven át nem szerette. - Vagy talán sohasem, - de remélte, hogy valaha azért egy kicsit legalább mégis. - A gyerekei látták, hogy papucs alatt van. - Nem tudott nekik nemet mondani. A felesége folyton korholta, hogy mindent megenged. - Mert persze tőle kérték azt, amit amaz nem engedett volna. - Őt szerették, de még nem tisztelték. Az anyjukat tisztelték, de már... vagy ki tudja.

Persze, elvált. Eladósodott. - A munkahelyéről kirúgták. A hivatalban tologatták az aktáit, aztán elutasították. - Hétfőn még közölték, hogy ma már nincs sorszám. Kedden azt, hogy még kell egy igazolás. Egy sokadik. - Csütörtökön azt, hogy aznap ilyen ügyekben nincs félfogadás. - Péntekre ott volt a levél: nem volt kellően együttműködő, helye nincs, körbélyegző.

A doki jó fej volt. - Adyt kedvelte, s szívesen vette, hogy a páciensei meghallgassák. - A dokit sokan meghallgatták, - egyébként meg Adyt olvasott. - S a szobájában, a könyvespolcon olyan rendetlenül voltak egymás mellett regények, szakmai és jogi könyvek, verses kötetek, hogy abban volt valami szeretetre méltó. - Talán csak ez kellene, hogy valakinek elmondhassuk, ahogy a doki folyton el is mondja.

A doki legutóbb szórakozott volt. - Kérdezte, hogy hogy hat a gyógyszer. - József mondta, hogy kicsit talán csökkenteni kellene az adagot, mert még elalszik egyszer egy úttest közepén. - És ha netán valami lenne, hát nem menne, mert az bezzeg folyton alszik. - De a doki már másra figyelt, s magasabb hatóanyag-tartalmúra váltott. József azóta gyakorlatilag impotens volt, a reggeli teendőkről pedig - gáz, kulcs, bérlet, zsebbe, bezár, kétszer - kis listája volt. Több kis listája volt, mert gyakran elfelejtette, hova is tette. - Így hát, egyszer az irodán csinált tíz fénymásolatot, hármat fölszúrt a kis üzenő táblájára, amin önmagának üzent. Egyet az ajtóra ragasztott, s minden kabátja zsebében volt egy. Esténként beletette a reggel felvenni szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is. - Körbevette magát a kis listákkal, amin az is föl volt írva, hogy este tegyen egy listát a reggel felvenni szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is... - Amíg végig ment a listán, nem felejtette el, hogy végig kell mennie a listán. Sőt azt sem, hogy kell lista. - A biztosíték arra, hogy holnap is lesz lista, mindig csak az volt, hogy ma végigmegy rajta. - Listától listáig tartott az élet. - Minden egyszerű volt: amíg a lista nem veszett el, József sem veszett el. - Lista nélkül azonban sok gyötrelmes gondolkodás kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mi a teendő. - Ezért a listából mindig mindenütt volt tartalék. A munkahelyén is, ahol vacak munkát végzett a főnöke örömére és a munkatársai mulattságára. - Ő nyugodt maradt. - Csak gondolkodott, elemzett, következtetett. - Mint a vad, aki már tudja, hogy nincs menekvés, de mielőtt a ragadozó végleg lecsap, még kiélvezi, hogy végig tudja gondolni mindazt, ami történik. - József így képzelte el. Persze, azt is ezerszer végig gondolta, hogy valójában nem tudhatjuk, hogyan is gondolkodnak az állatok. Mert az ember gondolkodás közben is szavakba önti a gondoltakat. - Ezért is tudja leírni a listát, aminek a pontjait kigondolta. - De az állatoknak nincsenek szavaik. - Legalábbis, nem olyanok, mint az emberi szavak. De hiszen az állatok is kommunikálnak egymással. Beszélnek, a maguk módján. Beszélnek a madarak, a cetek, a kutyák, a macskák. Mégiscsak van tehát madár nyelv, delfin és bálna nyelv, kutyanyelv, macskanyelv. - Persze, az a csokiféle...

József néha azon gondolkodott, hogy vajon gyorsan gondolkodik, vagy lassan jár. - mert mindezt végiggondolta, míg a megállón végigsétált. S akkor nagy zúgásra és erős fényvillanásokra lett figyelmes. - A Sportcsarnok felett száguldott egy kecses, nagy repülőgép, amelyet két kisebb üldözött. - Az üldözők olyanok voltak, mit azok a vadászrepülők, amiket a filmekben lát az ember. F akárhanyasok. Kicsit barnásra fakult fém burkolattal, menydörgő turbinával. - Nem is gondolná az ember, hogy mekkorák ezek a dögök!

De az üldözött még nagyobb. Mint egy bombázó! - József egészen biztos volt abban, hogy ezek katonai gépek, bár fogalma sem volt róla, hogy miért is olyan biztos ebben. - Majd később végig gondolja, hogy milyen apró jelek vezették erre a következtetésre.

József imádta a repülést, habár sohasem volt rá pénze. - Ő földi repülős volt: elolvasta a könyveket, megnézte a filmeket, bújta az Internetet. - De gyönyörű kobra! - és egy ilyen hatalmas madárral!

A bombázó úgy ágaskodott fel, mint ha állon rúgták volna. Vízszintes repülésből villámgyorsan fordult függőlegesbe, s úgy tűnt, néhány másodpercig határozottan gyorsul így, egyenesen az ég felé törve is. - A kis - azaz, nem is kicsi, csak kisebb üldözők pár másodpercre hátrányba kerültek. Váratlan lehetett a számukra a hihetetlenül gyors manőver. Elsuhantak az égre törő gép alatt, hogy aztán visszafordulva keressék újra az üldözés szögét. - De, mielőtt eldönthették volna, mi is legyen a következő manőver, a nagy gépből két ovális, csillogó fémtárgy lövellt ki. Olyanok voltak, mint a légi aknák, amellyel a radarokat zavarták össze valaha, amikor a gépeket nem tudták más módon láthatatlanná tenni. Az aknák mindössze talán két másodpercig zuhantak könnyedén, szinte lassan, ebben a nagy légi nyüzsgésben, mikor is hatalmas kettős villanásban tűntek el, s a villanásokban eltüntettek mindent. - Két villanás egy másodpercen belül.

Mikor József végre újra látott, a gépek nem voltak az égen. Ide-oda forgott a várakozó emberek között, akik mélán csak az érkező villamost nézték, - pedig az még a kereszteződésen túl várakozott a szabad jelzésre. - József nem értette, hogy miért hagy mindenkit hidegen ennek a három gyönyörű gépnek a tánca, - ami talán halálos tánc, mert lehet, hogy ez gyakorlat, de az is lehet, hogy azok ott fent valódi ellenségek, s akkor a tánc vége halál, mert az ügyesebb végül lelövi azt, aki hibázott.

A villamos állt. A forgalmi lámpák váltottak. A forgalom a keresztező úton is megállt. - Egyszerre csönd lett. - S József meghallotta egy zuhanó gép zúgását. - Topogva fordult körbe, míg meglátta, szinte a villamos felett, csak nagyon magasan a zuhanó gépet. - Először csak egy sötét pont volt az égen. - Aztán lassan formája lett. Sérült volt az egyik szárnya. - Ettől forogni kezdett, de néha billegve stabilizálódott kicsit a zuhanása. - Olykor úgy tűnt, a házakra zuhan majd, de ilyenkor mindig változott az iránya, s a legszélesebb szabad térség felé tartott, - a megálló felé.

A felsővezeték kábelei elszakadtak, ahogy a csonka géptest nekik ütközött. - A kábelvégek sziszegő kígyóként, szikrázva táncoltak az aszfalton, mint ha maguk lennének az elektromosság. Az F akárhanyas pedig az aszfaltnak csapódott, - a fém elgörbült, a pilótakabin üvege elől betört, - a fölső rész lerepült, mint katapultálás előtt. - A gép csikorogva, forogva csúszott, aztán megállt. - Végül nem a megállóra zuhant, hanem a kereszteződés és a megálló közötti részre, ahol fut egy harmadik sínpár is, hogy a villamosok visszafordulhassanak, ha a vonal erre, vagy arra nem járható végig. - Itt állt meg a gép, elborítva törmelékkel mindhárom sínpárt. - S az emberek csak álltak ott, a villamost nézték mélán. S a villamos megindult, s jött, fémesen csattogva, egyenesen és gyorsulva a roncs felé, - bólogatott is, ahogy a megsüllyedt pálya hullámossága hatott a járműre.

József rohant. - A pilóta talán még él! - Hiszen nem robbant fel a gép, - és biztos volt, hogy valaki irányította a zuhanást. - De senki más nem mozdult, csak a villamos jött egyre gyorsabban. - A villamos nekiütközött a gép összetört farkának, - amitől az fordult még egyet, s most már a használaton kívüli vágányon volt szinte teljes terjedelmében. - A villamos nem is lassított. Beállt a megállóba, ahol a sok bebogyózott ember egymást taposva feltolakodott a kocsikba, - Az ide érkező utasok egy része sikeresen leszállt, - mások majd visszajönnek egy másik villamossal, - s aztán az ajtók fölötti sárga lámpák vibrálva világítani kezdtek, az indításjelző szólt, mint egy rekedt szilveszteri duda, a kilenc ajtó bezárult, és a villamos elindult a következő széles kereszteződésen át a következő megállóig, ahol a bogyósok egy része kábán leszáll, hogy helyükbe más kába bogyósok tolakodhassanak.

József ezzel nem törődött. - Nem volt a listán, de mégis tudta, hogy itt talán életveszélyben van valaki, - vagy akár két ember is, - s hogy erről meg kell győződnie, - és segítenie kell, ahogy az adott helyzetben lehetséges.

A fém forró volt. - Szinte fájdalmas volt megérinteni. De a törzs aljából kinyúló szárny csonkjára felkapaszkodva mégis felkapaszkodott a pilótafülkéhez, hogy benézhessen a gépbe. A kezét felsebezte valami üvegszilánk, a tenyere vérzett, de nem törődött ezzel. - Egy kicsit persze vigyázott, hogy a ruháját ne szennyezze be a vérrel, de az nem zavarta, hogy a fém testen lévő koromhoz ér a kabátja.

A hátsó utas ájult volt, de élt. Nyilvánvalóan lélegzett. - Az elől ülő magánál volt, de láthatóan fájdalmai voltak. - József nagyon kicsinek érezte magát, de a baljával erősen megkapaszkodott, a jobbjával pedig megfogta a katona vállát.

A táska! - Hol lehet a táska? - Nyilván eldobta, amikor futni kezdett a bajbajutott felé. - A táskáját talán elgázolta a villamos, talán a kerekek borzalmasan kilapították a szendvicseket, s a roncsolt tósztkenyér szeletek közül kiömlött, mint a vér, a majonéz. - Ragacsosan, mindenhez tapadva, lemoshatatlanul. - De Józsefet most az érdekelte, hogy ez az ember vérzik-e. - Hogy él-e egyáltalán.

Megrázta. Az felnézett.

My name is Major Joe Little. Officer in the US Navy. Where am I?

Ja, hogy az amerikaiak angolul beszélnek! - Hogy ezeknek még saját nyelvük sincs! - Persze, így könnyű bárhová elrepülni a világban. - Hát József is elővette kicsi angol tudását:

Hey, my frend! - This is Budapest. - Hungary, Europe...

Not in the midle East?

No-Not! - This is Europe, Hungary, Budapest.

Budapest?

Yes!

What  date is it today?

Twenty fifteen, tenth of march, morning.

Twenty fifteen?

Yes? - Tuesday. - This day...is.

Oh, my Dear!

Are you okay? - Are you hurt?

I think, the ribs. It hurts so much. - Azzal a katona elájult. Előrebukott a feje, az izmai ernyedté váltak, s amennyire látni lehetett, az arca békés volt, mint ha csak álmodna. - De akkor megszólalt a rádió.

Delta foxtrot charlie, one hundred four! Report the position!

Hey! My name is József Kis. - Joe Little, from Hungary!

What? - Repeat!

My name is Joe Little, from Hungary!

Not from the midle East?

Oh, not. It is Europe, Hungary, Budapest!

What? - Hungry?

Oh, not! Not hungry, but Hungary!

Where the hell is it?

In Central Europe...

What date is it today?

Twenty fifteen, tenth of march, morning. Tuesday.

Twenty fifteen?

Yes! - Why? - What date is it today there?

A hang bambán válaszolt: Nineteen ninety-one, february twenty sz... - ekkor egy távoli hang hallatszott, amint őrjöngve ordít a rádiózó katonára!

...your bastard! - This is top secret. - The most classified project! - Bring the boy's back home! - And shut the fuck up!

Mire a válasz: - I'm sorry! I have to talk. -This is a civilian. In twenty fifteen.

Twenty fifteen?

Yes. - He said.

I tought, only in space. - Is it possible? -  In the time also? - I call the President! No, he's a buffon. No! He's more powerfull! I call Colin Powell! - Bring them back!

...

Trolival érkeztem a Stadionhoz. Metróra akartam szállni. Amikor a jármű befordult a Hungária Körútra, nagy villanást, vagy gyors villanásokat láttam. - Nem is tudom. - Méregerős volt az a reggeli kávé. Főleg a második. - Aztán egy ismerős alakot láttam a villamossínek között. Csak hátulról láttam, de mégis meggyőződésem volt, hogy valahonnan ismerem. Szürke kabátján feketés foltok voltak, mint ha valami korommal szennyezett felülethez ért volna óvatlanul.

A troli megállt pár másodpercre a forgalom miatt, aztán lassan tovább haladt. Az az ismerős emberke meg elindult egyenesen a túloldal felé, nem törődve a rohanó járművekkel. - Talán egyenetlen volt a troli ablaka. - Egy pillanatra olyan volt, mint ha a tévé képe szétesni készülne. Mint ha el-el tűnt volna a kép. - Majd összeestem, amikor jött az nagy zöld kamion. - Azt hittem, egyenesen eltiporja. - Vártam a fékek csikorgását. - De nem fékezett. - Robogott tovább, - és a kis emberke sértetlenül átért a túloldalra. - Megállt, és kotorászni kezdett a zsebeiben, mint ha csak a kulcsait keresné, vagy egy cédulát.

Aztán a troli tovább haladt, a síneken villamosok jöttek mind két irányból. Már nem láthattam.

Tudni szerettem volna, ki ez a fickó. - Munkatárs lehetett egy régi munkahelyről? - Vagy diákok voltunk együtt? - Netán együtt hordtuk az angyalbőrt?

Leszálltam, s nem törődve a célommal, izgatottan rohantam visszafelé. - Volt ott egy zebra. - Ez volt a legrövidebb út arra, amerre a kis emberke ment. - Rohantam. Nem is tudom, miért.

A sínek között olajos foltok voltak az aszfalton, néhány apró fémdarab, - olajos sárral szennyezettek, s egy kis benzinszag. - De ez kevéssé érdekelt. - Én bezzeg nem tudtam átmenni a piroson! - Ki kellett várnom újra a zöldet, s átfutottam. - Innen azonban nem tudtam, hogy merre. - Legalább három irány jöhetett szóba. - S hiába igyekeztem mindenkit szemügyre venni, aki látható távolságban arra járt, többé nem láttam azt a bekormolt kabátot. - Csak még egyszer azt a kettős villanást. -

Ideje csökkentenem a kávé mennyiségét.

A tudás bűne - 3. rész

"Azt tudja, amit nem tud"

De, mi köze mindennek a költészethez? - Beszéltünk mágiáról, tudományról, filozófiáról, természetesről és transzcendensről, továbbá habitusokról és ajándékokról, s mi több, az ablakokról is. - Hogy jön ide a költészet?

Térjünk vissza a földre! - A mágia, tudományok, filozófia modellhez. - Ebben a modellben a tipikus szereplők a föld déli és északi sarkain állnak, vagy épp az egyenlítőn. - A költő pedig ott ül a magmában: a glóbusz kellős közepén. - A költő egyenlő távolságra van a mágustól, a tudósoktól és a filozófustól.

Előbb azonban kíséreljük meg, hogy ideillően határozzuk meg a költészet célját.

Igyekszem emlékeztetni az olvasót, hogy a Frankenstein verstan című írásomban tett kijelentésemet ma is aktuálisnak tartom: a költészetre és a versre nincs definíció!

Az említett írásomban tértem ki röviden arra, hogy a költészetet, - és szorosabban véve a verset a nyelven túli kommunikációra tett folytonos kísérletnek tartom.

A kommunikáció alapvető feltétele azonban, hogy legyen üzenet! - Ha nincs tárgya a kommunikációnak, akkor a vers, vagy a költészet csak üres beszéd, a költő pedig fecsegő. - Ez így nem csak felesleges, de káros is, hiszen elvonja a figyelmet a valódi költészetről.

Ahhoz, hogy a költészetnek legyen üzenete, a költőnek kell, hogy legyen mondandója. - S mivel a költő a magmában ül, - ami sajátságos helyzet, ezért az elmondandó ismeretekhez is sajátságos a viszonya.

A XIX. században a költőt gyakran hasonlították a prófétához. - S valóban, ahogyan a próféta "földön túli" útmutatást közvetít, a költő is a szokásos gondolkodás szintjeit legalább részben meghaladó üzeneteket közvetít. - Így tehát meg kell vizsgálnunk, hogy a fentebb vázolt egyes modellek, szerepek logikája szerint hogyan is értelmezhetjük a költőnek ezt a sajátságos helyzetét és szerepét.

A költő, mint minden más gondolkodó (azaz: ismeretet kereső) először a megfelelő kérdések megtalálásával kénytelen megbirkózni. - A legelső, s egyben a legállandóbb probléma: megfelelően kérdezni.

Az emberi gondolkodás mindig is eljut és eljutott annak a feltételezéséhez, hogy az élet problematikáit mindössze néhány, vagy akár egyetlen kérdéssé lehet transzformálni. - A tudás letisztult, elmélyült és összegző állapotát bölcsességnek nevezzük. - A bölcs ember jól kérdez, - ezzel jut és vezet egyre közelebb a valódi, - a legfontosabb válaszokhoz. - A legalapvetőbb kérdés tehát az, hogy mi is a legalapvetőbb kérdés. - Ezt, mint valami Szent Grált keresik az emberek - a gondolkodók - az emberi kultúra egész ismert időszakában. -

A bölcs tehát egyfajta tudós. - Nem feltétlenül valamelyik tudományág hivatásos művelője, - de olyan ember, aki végig jár egy utat, - a gondolkodás módszertanában. - Előbb a világ, vagy legalább annak egy kis szegletének egyre részletesebb, egyre mélyebb és szofisztikáltabb megismerésére és megfogalmazására törekszik, - ám ennek során ráébred, hogy aki a részletek szintjén marad, az nehezen ragadja meg az egészet. - Így a részletektől elemelkedni igyekszik, s már az egészet, azaz: egyre többet igyekszik meglátni, megérteni és megértetni, egyre egyszerűbben. - Ez az állapot az, amikor a tudós felmegy a toronyba, s igyekszik azt egyre "északabbra" költöztetni.

A Bibliában sokszor előfordul a bölcsesség kérdése. Kifejezetten definitív megközelítéseket találunk a zsoltárokban és a példabeszédekben. Például ilyet: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme." (111. zsoltár). - Egy hívő és egyszersmind gondolkodó ember számára ez mélyen filozofikus. - De, olyan ember számára is van bibliai definíciónk, aki nem hívő: "A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!" (Példabeszédek)

Magyarán: törekedj rá, hogy az életedben mindennek legyen értelme.

A költészet tehát a lényegest keresi. - A költészet célja: a lehető legegyszerűbben megfogalmazni a leglényegesebbet! - Először a kérdést, s ha van válasz, azt is.

Ebből a megközelítésből nézve alapvető tévedésnek látjuk azt a sokak által tényként kezelt megközelítést, miszerint is a versnek bizonyos formai (versszerűségi) kritériumoknak meg kell felelniük. - Ez a vers lényegének a félreértése! - Sőt! - e szempont alapján kijelenthetjük, hogy sok versnek látszó szöveg nem vers, míg sok olyan szöveg vers, amely első ránézésre nem tűnik annak! - Természetesen, a költészet művelői mindig is faltól-falig kísérleteztek a formai igényesség és puritanizmus adta lehetőségekkel. - Ki kell jelentenünk: a forma csak eszköz, - s olykor útban van, - tehát el kell dobni. - Nem az a költő, aki betéve tudja, s kéjes rutinnal alkalmazza a formák egy bevett tárházát! - Ezzel még nem mond semmit! - Költő az, aki formával, vagy forma nélkül a lényegig ás le.

Nézzük tehát, hogy ez a magmában (szinte a pokol tüzében) ülő személy, - a költő kihez is hasonlít.

A költő olyan kérdéseket és válaszokat igyekszik megfogalmazni, amelyek meghaladják azt a szintet - nem csekély mértékben, amelyek a kézzelfogható ismeretei alapján megfogalmazhatóak. - E tekintetben tehát a költő a mágushoz (nem a bűvészhez, hanem az igazihoz) hasonlít.

Természetesen, a költőt is feszíti a vágy, hogy ismereteket szerezve, természetes úton is közelebb kerüljön az egyre lényegesebb kérdések megfogalmazásához. - Így a maga módján törekszik rá, hogy tudóssá váljon. - Mint tudós, a sok részlet között meg akarja látni az összefüggéseket. - Ezért a toronyba megy. s így lesz bölcs, - majd tovább lép a rész ismeretétől az egész összevetéséig, - s így a filozófus útját követi. - A költő, mint a gondolkodás utazója, oda s vissza, keresztül kasul bejárja újra és újra ezt a glóbuszt.

Johari ablakaiban is megtalálja a helyét. - A legtöbb időt a "Tudom, hogy nem tudom" mezőben tölti, mert tudni akarja azt, amit nem tud. - Aztán olykor verset ír, - s ilyenkor a "Nem tudom, hogy tudom" mezőre lép. - Nem láttam még költőt, aki meg tudta volna magyarázni a költészetet. - Mindannyian tudjuk, hogy az ihletett pillanatban manifesztálódik a költői élet lényege. - De egyszerűen nincs rá természetes magyarázat, hogy hogyan és mitől is következik be. - Csupán azt tudjuk, hogy a költő költ ebben a pillanatban. (a macska miákol, - és a kis halacska ikrát ürít kacéran.) - Így tehát ez a pillanat természetfelettinek látszik, - transzcendensnek. - Így a magma középpontja egyszersmind az ég legmagasabb pontja lesz. - Féreglyukak kiindulása, dimenziók csomópontja.

A költő ritkán jár a "tudom, hogy tudom" mezején. - Ez a terület unalmas. - Könnyen hoz kiszámítható sikert, - de itt nincs jelen az ismeretlen "kockázata". (Szerencsésebbeknek egy újabb, kiszámítható siker.) - Márpedig a cél az ismeretlen megismerése. - A tudom, hogy tudom világa az elfáradt költő nyaralása. - Itt valódi teljesítmény nélkül juthat egy kis olcsó tömjénezéshez. - S innen könnyű átzuhanni a negyedik mezőbe, a "nem tudom, hogy nem tudom" területre. - Ez a köztünk élő halott költők játszótere. - Azoké, akik már önmagukat istenítik. - Tekintélyesnek hitt társaságok tekintélyes pozícióit viseli, - nagynak tartott senkik ivócimborája lesz, politikai tisztséget vállal, - a (bulvár) média ismert arca lesz. - Azonban, aki nem tér vissza erről a mezőről, az bele is ragad az önhittség mocsarába. - Ezen a területen nincs költészet.

Joharinál tehát a költő a "heterogén" mezőkben mozog: tudom, hogy nem tudom; vagy: nem tudom, hogy tudom. A "homogén mezőkben: tudom, hogy tudom; vagy: nem tudom, hogy nem tudom - vagy unatkozik, vagy már nem is költő.

Természetesen, vissza kell térnünk Pál apostol "szolgálati ajándékok" modelljéhez is. - A XIX. század romantikus, - ám elnagyolt elképzelésén túl kell lépnünk. - A költő sokkal inkább az apostolhoz hasonlítható. - Lelkesít, mint az evangélista, vezet, mint a pásztor, felkészít, mint a tanító, helyreigazít, mint a próféta. - De, alapvetően mindig tovább is lép, mert még mélyebb, még alaposabb, még teljesebb ismeretet keres. Rávesz az elmélyültebb gondolkodásra, - s tovább áll, hogy maga is új és területeken hozza létre az elmélyült gondolkodás helyőrségeit. - Mint ha a világ a megismerés kaleidoszkópja volna a számára: minden irányból, minden fénytörésben meg akarja vizsgálni a lényegest, azt remélve, hogy így egyre jobban megérti. - Mint mondtam: a költő - utazó. - S ez a nyughatatlanság, - a mindig továbbutazó hajlam, - az apostol viszketegségére utal. - S bár az apostolok többsége nem érhette meg a nyugodt öregkort, - azt tudjuk, hogy ez az út a bölcsesség felé vezet. - A költő nem tudós, aki keveset tud, de azt nagyon részletesen. nem filozófus, aki ugyan felületesen ismer, de sok mindent. - A költő csak egyet akar ismerni: a leglényegesebbet.

Mózes kérdésére Isten így felelt: Vagyok, aki vagyok. - Arra a kérdésre, hogy mi az igazság, Jézus így felelt: én vagyok. - Ahogy Isten eljött az emberhez tanulni, nekünk is el kell mennünk tanulni hozzá. - Hogy létezik-e Isten? - Feltétlenül, hiszen gondolkodunk és beszélünk róla. Fogalmunk van róla. - Noha, sokféle fogalom, - ahogy a világ megismerésére tett törekvéseink közepette bizonyos előfeltevéseket elfogadtunk, - illetve másokat elvetettünk. - Karl Bart egy alkalommal azt mondta: "nem az a fontos, hogy hiszel-e Istenben, hanem az, hogy Isten hisz-e benned." - Az is biztos, hogy az életünk során sokféle isten fogalmunk van, - mert a világot folyton felépítjük és leromboljuk magunkban, hogy aztán újra felépíthessük. - Vallással, vagy vallástalanul, - talán megegyezhetünk abban, hogy Isten (többek között) egyfajta kód. Ő maga a kulcs a jó kérdéshez, a lényegeshez. - Még akkor is, ha kijelentjük, hogyha sohasem élt, vagy meghalt. "Nincs Isten:" - mondja a Példabeszédek. Aztán hozzáteszi: "... mondá a bolond az ő szívében." - Bár ez tökéletesen irracionális, az életünk mégiscsak a lényegesnek a kereséséről szól. Vagy létezik tehát, vagy minden hiábavaló. - S még ha hiábavaló lenne is: ez a keresés csodálatosan izgalmas, szép és emberi.

A költő lehet persze a költészet tudósa. Szöveg előállító szakember. - Ez sokaknak imponáló. Ez racionális, mérhető és igazolható. - De az igazi költészet azokban a hiábavaló pillanatokban születik, amikor Ikaroszként vállalkozik az öngyilkos repülésre, az ismeretlen, kiszámíthatatlan, bejáratlan szférákban. - Továbbáll, mint egy apostol, s elhagyja a fecsegést, mint a bölcs.

A költő egyes pillanatokban azt tudja, amit nem tud. - Ilyenkor költő. - Egyébként csak egy esendő ember, több kétséggel és kérdéssel, mint mások. - A tudáshoz vezető utat járja be, többször és több útvonalon, mint a legtöbben. - Mindent megtesz a természetes úton a tudásért, de a tudásnak csak a természetfeletti szintje elég mély és magas ahhoz, hogy valóban megérinthesse olykor a napot. - S mi másért is tenné? - Feltérképezi az utat másoknak, - és önmagának is az életének arra a 99,9 százalékára, amikor nincs ihletett állapotban. - Nem lesz Isten. Nem lesz olyan, mint Isten. - De, talán egy kicsit még Istent is megértheti és megértetheti. - S ezen a szinten már nincs bűn, vagy erény, - csakis a tiszta fény. - Ilyen magasra szállni: nagy bűn és nagy szentség is. - Ez a költészet!

A tudás bűne - 2.

Tedd ki az ablakba!

Térjünk vissza a Biblia fogalmi körébe. - A tudás, - avagy: ismeret, képesség, kompetencia... - témakörében Pál apostol ad igen logikus rendszerezést, - elsősorban az "ajándék" szó köré csoportosítva a kérdést. - Lám-lám: egyszer tiltott gyümölcs, másszor ajándék. - Ez is az "időzítés" kérdését veti fel. - Amennyiben a hívő úgy viszonyul Istenhez, mint szülőhöz, akkor "gyermeki hittel" elfogadja, hogy a mennyei papa jót akar neki! - S ezt cinizmus nélkül mondom! - A Biblia csaknem szó szerint ezt mondja, csak épp az "Atya" szó hangzik a fülünknek ismerősen.

A megfelelő időben érthetővé válik, ha a járművezetés elsajátításának a folyamatára gondolunk. Az első elméleti óra előtt, rutin nélkül járművel kimenni a forgalomba, - őrült dolog. - Pedig a tanfolyam egy része unalmas, - s van a tananyagban olyan is, ami nehezen érthetőnek, vagy fölöslegesnek tetszik. - Mégis, ma ésszerű követelménynek tekintjük, hogy a minimálisan elégséges rutinról és a megfelelő ismeretek tudásáról mindenki számot adjon, aki arra készül, hogy önállóan vezessen a közutakon járművet. - S a friss jogosítvány birtokosa sok kilométer megtétele után válik rutinos vezetővé. - Térjünk tehát vissza az égi tantervhez! - Lássuk, az ajándék kapcsán mit találunk a szövegben!

A Biblia először is ír kegyelmi ajándékokról. "Szakmai" műszóval: karizmákról. - Ezzel kapcsolatban részleges felsorolásokat találunk a Bibliában, ami arra utal, hogy nincs ismert teljes lista. - Azaz: ebben az ajándékozónak nagy szabadsága van. - Ezek az ajándékok olyan képességek, amelyek természetfelettiek. - Gyógyítani kézrátétellel, vagy egyszerű szóval, - a megszólaló által nem ismert nyelven beszélni, halottat életre kelteni, vagy más csodát tenni általában elég hihetetlennek és természetfelettinek tűnik. - A Biblia mégis meglehetősen sokat beszél ezekről, - azt a meggyőződést éreztetve, hogy ezt a szövegek lejegyzői "természetesnek" tekintették.

Nem célom, hogy ebben a dolgozatban érveljek a természetfeletti létezése mellett. - Ez valóban hit kérdése. Ahogy a hit kérdése az is, hogy mit gondolunk a világ transzcendens vetületeinek berendezkedéséről. - Csupán arra hívom fel a figyelmet, - hogy a Biblia úgynevezett újszövetségi része, - nem nélkülözve az Ószövetségre vonatkozó visszautalásokat, - sokat beszél a kegyelmi ajándékokról. (Lásd: Rómabeliekhez írott levél 5. fejezettől. - Valamint: 1. Korinthusi levél 12 fejezet. További levelek: Efézusiakhoz, Filippibelieknek . És a többi...)

A karizmák láthatóan különleges kompetenciák. - De, a Biblia szerint Istennek vannak másfajta ajándékai is. Őket szolgálati ajándékoknak nevezi. Őket, - mert személyekről van szó!

" És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul..." (Efézusiakhoz írott levél, 4:11)

Olyan ez, mint ha bizonyos szerepekre a habitusuknál fogva tenne alkalmassá néhányunkat. - Pásztor, Evangélista, Próféta, Tanító és Apostol.

Nézzünk tehát egy vázlatos jellemrajzot róluk!

A pásztor a nagy szívű kolerikus! - A kolerikus emberről azt gondoljuk, hogy egy bizonyos mértékben önistenítő. - Ő nem a szabályok felett áll: ő maga a szabály! - Azonban, ha elképzeljük ezt a figurát úgy, hogy az önteltségét az emberek iránti felelősségtudattal és Isten iránti alázattal helyettesítjük, - máris megkaptuk a pásztor erőteljes személyiségét. - A szabályokról pedig annyit, hogy képes lesz az általános elvek alapján mindig jó útmutatást adni a konkrét szituációkban. - Az útmutatása nem üres felsorolása lesz valamiféle törvénykönyvnek, - hanem a tanácsot kérő számára legjobb útmutatást adja meg. - Ő tehát a megbízhatóság szobra. - Kissé unalmas, - de maximálisan megbízható.

Az evangélista ezzel szemben a szenvedélyesség embere. - Megrögzött szangvinikus. - A szangvinikus könnyen lelkesedik és könnyen lelkesít másokat. - A lelkesedése heves, de nem kitartó. - S míg az átlagos szangvinikus akár óránként új és új dologért lelkesedik, addig az evengélista az evangéliumért (jelentése: örömhír) lelkesedik újra és újra, - s lelkesít magas hőfokon. - Igazán szerethető, de összetett gondolatmenetet, elmélyült elméletet ne várj tőle! - Ő az, aki feltüzel.

A tanító flegmatikus. - A pontosság és az alaposság embere. - Ő az, aki többszörösen összetett mondatokat ír, - mert a gondolatok mellékvágányain is végig akar menni. - Ez unalmasnak tűnik. - De a fontos dolgokat ő tárja fel a legpontosabban. S arra is van képessége, hogy az összetett dolgokat egyszerű példákkal könnyen érthetővé tegye. -

A próféta melankolikus. - Igen, - sokkal szomorkásabb, mint általában képzelnénk. - Nem valamiféle vidám jövendőmondó, hanem súlyos üzenetek közvetítője. Pál így ír a tevékenységéről: int, fedd, buzdít, az igazság útjára vezérel... - Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. (2. levél Timótheushoz.) - Nem vidám. - És nem vidám az sem, amit hirdet. - Ő az útjelző: "eltértél a helyes iránytól. - Isten azt üzeni: arra menj!" - Tény, hogy az ószövetségi próféták jelentékeny hányada szenvedett üldöztetést, rabságot, vagy erőszakos halált. - Az is tény azonban, hogy a prófétákat az épeszű királyok igen nagy tisztelettel kezelték: nem igazán akarták az üzenet feladóját még jobban felbosszantani. -

S melyik típushoz soroljuk az apostolt? - Egyikhez sem, - és mindegyikhez. - Az előbbiek egy viszonylag szervezett, működő közösség "emberei". - Az apostol viszont az az ember, aki létrehozza a közösséget. - Küldött, aki elmegy olyan helyekre, ahol Istennek még nincs képviselete, s létrehozza azt. - Evangélistaként lelkesít a hitre, tanítóként megalapozza a tudásodat, pásztorként támogat, hogy el ne bizonytalanodj, - s prófétaként rád szól, ha az útról durván letérnél. - S mi több, a keze alól nőnek ki az új közösség pásztorai, evangélistái, tanítói és prófétái. - Ő pedig tovább áll, - új képviseletet alapítani. - Az elszakadás persze fokozatos. - Sokáig levelező kapcsolatban marad, ahogy azt Pálnál is látjuk.

A tudáshoz való viszonyunkat jól ábrázolja a Johari ablak. - Pofon egyszerű: négy zónája van csupán, mint egy négy ablakszemre osztott ablaknak. - S ezeknek címe is van: kétféle cím kombinációja: tudom, nem tudom.

Így az első mező a "Tudom, hogy tudom." - ez azoknak az ismereteknek és készségeknek a területe, ahol jól ismerjük a felkészültségünk mértékét. - Egy jó szakember, vagy egy megalapozott tudós ezen a területen akar terjeszkedni.

A második terület a "Nem tudom, hogy tudom." - Ez a hirtelen feltörő "AHA - élmények", a tehetség és a szintetizáló értelem területe. - Ez az igazi értelmiségi hazája, aki többet tud annál, mint amit megtanult, mert a különböző forrásokból, más-más időben és más-más okkal kapott információkat kombinálja és abból új tudást hoz létre. - Ez a művészek és zsenik világa is.

A harmadik ablak a "Tudom, hogy nem tudom" terület. - Ez az igazi konzervatív kispolgárok világa. - A "csak ne változzon semmi", a "világért, ne kockáztassunk", - az "állj be te is a sorba" gondolkodás világa. - Az így gondolkodó emberek megbízható bürokraták. - Mindent precízen végrehajtanak, - legyen az akár építés, akár pusztítás. - Ezek az emberek minden hatalmat jól szolgálnak, - az egymással szöges ellentétben állóakat is, ha épp fordul a helyzet az életükben.

A negyedik ablak a "Nem tudom, hogy nem tudom" területe. - Ez a legostobább emberek boldog világa. - Ők azok a senkiháziak, akik a lehető  legdestruktívabb viszonyokat alakítják ki, hogy másokat elnyomhassanak. - Ő a rágógumizó újgazdag, - a hirtelen gazdagodó politikus, a mindenkinek útmutatást adó vallásos vezető. -

Ön, kedves olvasó, melyik mezőben keresi a boldogságot?