József bevette a nyugi bogyót. - Egyszer, kétszer, vagy
háromszor. - Nem tudta biztosan. Annyira eltompította az antidepresszáns, hogy
gyakran nem tudta, megtette-e azt, amit pár perce tett, vagy amit nem tett. -
Hiszen nem tudta, hogy megtette-e, - hogy elzárta-e a gázt, lekapcsolta-e a
villanyt, becsukta-e az összes zárat, - és hogy begombolta-e nadrágját.
Ma reggel talán nem csak egyszer vette be, mert a szokottnál
is émelyítőbb volt az utazás a Metrón a Stadionokig. - Olyan volt ébren is,
mint aki álmodik. - S a valóságnak ez az álomszerűsége zavarba ejtő volt. -
Mégis csak tudatosítania kellett magában, hogy ez nem álom! - Ha álmában
lezuhan egy nagy gödörbe, legfeljebb összerándul a teste, s verejtékezve,
zihálva felébred. - De, ha az éber álomban esne a gödörbe, vagy lépne egy jármű
elé, annak a valóságban lennének következményei.
A márciusi reggel verőfényes volt, de a szél csípősen bújt a
kigombolt kabát alá. Megborzongott. Összehúzta magát, s mivel a jobbjában
táskáját vitte a szendvicseivel, a baljával babrálta a gombjait, ahogy a sodró
tömegben felment a lépcsőn, ahogy zöldséges bódékkal szegélyezett széles járdán
ment, s ahogy a zebrán átkelt. - Kicsit ügyetlen volt ez a babrálás, lassú és
szinte eredménytelen. De nyugodt volt. Azok a bogyók megnyugtatták. Semmi sem
zaklatta fel. Amikor a busz tegnap elment az orra előtt, akkor megállt, és azt
figyelte, hogyan vonulnak kicsi vörös hátú bogarak egy repedés mentén, s hogyan
változik a színük, ahogy a tavaszi délután fénye fogy. - Aztán jött a következő
busz, - egy kövér nő zihálva félrelökte és előtte mászott fel körülményesen és
nyögdécselve a jármű lépcsőjén, de ő derűs volt, - és vidáman szállt fel a
buszra. - Akkor is nyugodt volt, amikor a főnöke átpakoltatott vele rengeteg
rég elfekvő, ezért poros, koszos árut a raktár egyik végéből a másikba, s akkor
sem, amikor a munkaidő végéhez túlzottan közel kiadta az utasítást, hogy
mindent pakoljon vissza. - Kicsit tovább maradt, - úgy három órával többet. - A
város felvette az éjszakai arcát, mire hazaindult. De nyugodt volt. - Azt
figyelte, mennyire más ilyenkor, mint amikor látni szokta. - Persze, télen már
akkor ilyen sötét van, amikor hazafelé tart. - De ez a tavaszi sötét más, mint
a téli sötét. És más a sötétben a városi fények ragyogása. Más volt még a
fények visszatükröződése is a helyenként nedves aszfaltról. - Ez olyan tavaszi
csillogás volt. Kicsit borzongató volt a szellő, de a lámpák fénye nem csupasz
ágak szélben táncoló sziluettjét rajzolta a járdára, hanem lombosodni kezdő
gallyakét.
Csípős volt a szél most is. - Csípősebb, mint azon az estén.
A reggel ilyenkor még gyakran szigorú. - A kemény tárgyak ilyenkor még
keményebbek, mert a kéken didergő kéz számára minden odaütődés fájdalmasabb,
mint kellemes időben.
Nincs mit tenni. Ezen a szeles, széles úton kell villamosra
szállnia. Ezen a széles úton kell a sűrű tömegben átsodródnia a sínekkel határolt
járdaszigetre. Ott kell az émelygő tömegben a döcögve közeledő, fémesen
csattogó villamost megvárnia. S onnan kell továbbutaznia, gyakran úgy
összezsúfolódva a sok-sok ellenséges, idegen emberrel, hogy sóhajtani is csak
úgy tud, ha a mellkasa kitágulásának megfelelően odébb taszítja a körülötte
állókat. - Fojtogató. - Aki lélegezni akar, annak másoktól kell elvennie a
helyet, - a puszta levegőért, - hogy élhessen.
A legembertelenebb zsúfoltság mindig ott volt, ahol a
legtöbb ember zsúfolódott össze: az első kocsiban. - Mert a bamba tömeg - mint
ha mindenki bebogyózott volna, - kábán átgázolt a zebrán, aztán kábán megállt
mindenki az első olyan foltján a járdaszigetnek, amelyen nem volt másik két
cipő. Mindenki a megálló elején zsúfolódott össze, hogy aztán az első kocsiba
akarjanak felszállni mindannyian, annak is az első ajtaján, - és mind
egyszerre, - mind elsőként. - Ez az a tömeg, amely bárkit agyontapos, ha sietni
kell, s aztán senki sem bűnös a szegény hullán kívül. - Miért feküdt a földre
az a barom?
Irány a megálló vége! - József nem akart ebben a kába
tülekedésben részt venni. - Túlzottan kába volt hozzá. - Mert a bogyók.
Egyszer, vagy kétszer, vagy... ki tudja. - Irány inkább hátra, a harmadik kocsi
végéhez. - Ott fele annyi ember akar egységnyi idő alatt feljutni. - Még az is
megesik, hogy szabad ülőhelyet talál. - Az első kocsiban is vannak szabad
ülőhelyek, mert a bamba tömeg a kocsiban is épp oly bambán áll meg felszállás
után, ahogy a megálló járdaszigetén tette. - Átgázolnak egymáson, s aztán,
ki-ki ahogy feljutott, megáll az első talpalatnyi helyen, ahol nincs másik két
cipő, - vagy, néha az se számít. - Így aztán, mindig van bosszantóan közel
egy-két szabad hely, amit nem lehet megközelíteni ezektől a bebogyózott,
ködvágó tekintetű erőgépektől. - Mert ezek ölni tudnak, ha egy fél lépésnyit el
kell mozdulnia egy másik ember kényelméért. - Hát, azok a helyek, ott az első
kocsiban szabadon maradnak.
Ezen is elmélázott, - hogy ahol többen utaznak állva, ott
mindig több szabad ülőhely marad, mert nem szabad megközelíteni őket, mert a
helyi hatalmak, - minél hülyébbek, annál hatalmasabbak - ezt nem teszik
lehetővé. - Ők a törvény. - József arra gondolt, így működik a társadalom
nagyban is: a hülyék lesznek hatalmasak, hogy az értelmes embereket eltapossák.
- De értelmes dolog-e a gondolkodás? - Nem okosabb-e hülyének lenni? - A hülyék
okosabbak, mert nem ártanak maguknak a gondolkodással. - József ezért is szedte
a bogyókat: mert rájött, hogy ebben a mindenevő kondában ő a táplálék, - a
préda, akinek sokan árthatnak, puszta szórakozásból.
A felesége tizenegy éven át nem szerette. - Vagy talán
sohasem, - de remélte, hogy valaha azért egy kicsit legalább mégis. - A
gyerekei látták, hogy papucs alatt van. - Nem tudott nekik nemet mondani. A
felesége folyton korholta, hogy mindent megenged. - Mert persze tőle kérték
azt, amit amaz nem engedett volna. - Őt szerették, de még nem tisztelték. Az
anyjukat tisztelték, de már... vagy ki tudja.
Persze, elvált. Eladósodott. - A munkahelyéről kirúgták. A
hivatalban tologatták az aktáit, aztán elutasították. - Hétfőn még közölték,
hogy ma már nincs sorszám. Kedden azt, hogy még kell egy igazolás. Egy sokadik.
- Csütörtökön azt, hogy aznap ilyen ügyekben nincs félfogadás. - Péntekre ott
volt a levél: nem volt kellően együttműködő, helye nincs, körbélyegző.
A doki jó fej volt. - Adyt kedvelte, s szívesen vette, hogy
a páciensei meghallgassák. - A dokit sokan meghallgatták, - egyébként meg Adyt
olvasott. - S a szobájában, a könyvespolcon olyan rendetlenül voltak egymás
mellett regények, szakmai és jogi könyvek, verses kötetek, hogy abban volt
valami szeretetre méltó. - Talán csak ez kellene, hogy valakinek elmondhassuk,
ahogy a doki folyton el is mondja.
A doki legutóbb szórakozott volt. - Kérdezte, hogy hogy hat
a gyógyszer. - József mondta, hogy kicsit talán csökkenteni kellene az adagot,
mert még elalszik egyszer egy úttest közepén. - És ha netán valami lenne, hát
nem menne, mert az bezzeg folyton alszik. - De a doki már másra figyelt, s
magasabb hatóanyag-tartalmúra váltott. József azóta gyakorlatilag impotens
volt, a reggeli teendőkről pedig - gáz, kulcs, bérlet, zsebbe, bezár, kétszer -
kis listája volt. Több kis listája volt, mert gyakran elfelejtette, hova is
tette. - Így hát, egyszer az irodán csinált tíz fénymásolatot, hármat fölszúrt
a kis üzenő táblájára, amin önmagának üzent. Egyet az ajtóra ragasztott, s
minden kabátja zsebében volt egy. Esténként beletette a reggel felvenni
szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is. - Körbevette magát a kis
listákkal, amin az is föl volt írva, hogy este tegyen egy listát a reggel
felvenni szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is... - Amíg végig ment
a listán, nem felejtette el, hogy végig kell mennie a listán. Sőt azt sem, hogy
kell lista. - A biztosíték arra, hogy holnap is lesz lista, mindig csak az
volt, hogy ma végigmegy rajta. - Listától listáig tartott az élet. - Minden
egyszerű volt: amíg a lista nem veszett el, József sem veszett el. - Lista
nélkül azonban sok gyötrelmes gondolkodás kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mi a
teendő. - Ezért a listából mindig mindenütt volt tartalék. A munkahelyén is,
ahol vacak munkát végzett a főnöke örömére és a munkatársai mulattságára. - Ő
nyugodt maradt. - Csak gondolkodott, elemzett, következtetett. - Mint a vad,
aki már tudja, hogy nincs menekvés, de mielőtt a ragadozó végleg lecsap, még
kiélvezi, hogy végig tudja gondolni mindazt, ami történik. - József így
képzelte el. Persze, azt is ezerszer végig gondolta, hogy valójában nem
tudhatjuk, hogyan is gondolkodnak az állatok. Mert az ember gondolkodás közben
is szavakba önti a gondoltakat. - Ezért is tudja leírni a listát, aminek a
pontjait kigondolta. - De az állatoknak nincsenek szavaik. - Legalábbis, nem
olyanok, mint az emberi szavak. De hiszen az állatok is kommunikálnak
egymással. Beszélnek, a maguk módján. Beszélnek a madarak, a cetek, a kutyák, a
macskák. Mégiscsak van tehát madár nyelv, delfin és bálna nyelv, kutyanyelv,
macskanyelv. - Persze, az a csokiféle...
József néha azon gondolkodott, hogy vajon gyorsan gondolkodik,
vagy lassan jár. - mert mindezt végiggondolta, míg a megállón végigsétált. S
akkor nagy zúgásra és erős fényvillanásokra lett figyelmes. - A Sportcsarnok
felett száguldott egy kecses, nagy repülőgép, amelyet két kisebb üldözött. - Az
üldözők olyanok voltak, mit azok a vadászrepülők, amiket a filmekben lát az
ember. F akárhanyasok. Kicsit barnásra fakult fém burkolattal, menydörgő
turbinával. - Nem is gondolná az ember, hogy mekkorák ezek a dögök!
De az üldözött még nagyobb. Mint egy bombázó! - József
egészen biztos volt abban, hogy ezek katonai gépek, bár fogalma sem volt róla,
hogy miért is olyan biztos ebben. - Majd később végig gondolja, hogy milyen
apró jelek vezették erre a következtetésre.
József imádta a repülést, habár sohasem volt rá pénze. - Ő
földi repülős volt: elolvasta a könyveket, megnézte a filmeket, bújta az
Internetet. - De gyönyörű kobra! - és egy ilyen hatalmas madárral!
A bombázó úgy ágaskodott fel, mint ha állon rúgták volna.
Vízszintes repülésből villámgyorsan fordult függőlegesbe, s úgy tűnt, néhány
másodpercig határozottan gyorsul így, egyenesen az ég felé törve is. - A kis -
azaz, nem is kicsi, csak kisebb üldözők pár másodpercre hátrányba kerültek.
Váratlan lehetett a számukra a hihetetlenül gyors manőver. Elsuhantak az égre
törő gép alatt, hogy aztán visszafordulva keressék újra az üldözés szögét. -
De, mielőtt eldönthették volna, mi is legyen a következő manőver, a nagy gépből
két ovális, csillogó fémtárgy lövellt ki. Olyanok voltak, mint a légi aknák,
amellyel a radarokat zavarták össze valaha, amikor a gépeket nem tudták más
módon láthatatlanná tenni. Az aknák mindössze talán két másodpercig zuhantak
könnyedén, szinte lassan, ebben a nagy légi nyüzsgésben, mikor is hatalmas kettős
villanásban tűntek el, s a villanásokban eltüntettek mindent. - Két villanás
egy másodpercen belül.
Mikor József végre újra látott, a gépek nem voltak az égen.
Ide-oda forgott a várakozó emberek között, akik mélán csak az érkező villamost
nézték, - pedig az még a kereszteződésen túl várakozott a szabad jelzésre. -
József nem értette, hogy miért hagy mindenkit hidegen ennek a három gyönyörű
gépnek a tánca, - ami talán halálos tánc, mert lehet, hogy ez gyakorlat, de az
is lehet, hogy azok ott fent valódi ellenségek, s akkor a tánc vége halál, mert
az ügyesebb végül lelövi azt, aki hibázott.
A villamos állt. A forgalmi lámpák váltottak. A forgalom a
keresztező úton is megállt. - Egyszerre csönd lett. - S József meghallotta egy
zuhanó gép zúgását. - Topogva fordult körbe, míg meglátta, szinte a villamos
felett, csak nagyon magasan a zuhanó gépet. - Először csak egy sötét pont volt
az égen. - Aztán lassan formája lett. Sérült volt az egyik szárnya. - Ettől
forogni kezdett, de néha billegve stabilizálódott kicsit a zuhanása. - Olykor
úgy tűnt, a házakra zuhan majd, de ilyenkor mindig változott az iránya, s a
legszélesebb szabad térség felé tartott, - a megálló felé.
A felsővezeték kábelei elszakadtak, ahogy a csonka géptest
nekik ütközött. - A kábelvégek sziszegő kígyóként, szikrázva táncoltak az
aszfalton, mint ha maguk lennének az elektromosság. Az F akárhanyas pedig az
aszfaltnak csapódott, - a fém elgörbült, a pilótakabin üvege elől betört, - a
fölső rész lerepült, mint katapultálás előtt. - A gép csikorogva, forogva
csúszott, aztán megállt. - Végül nem a megállóra zuhant, hanem a kereszteződés
és a megálló közötti részre, ahol fut egy harmadik sínpár is, hogy a villamosok
visszafordulhassanak, ha a vonal erre, vagy arra nem járható végig. - Itt állt
meg a gép, elborítva törmelékkel mindhárom sínpárt. - S az emberek csak álltak
ott, a villamost nézték mélán. S a villamos megindult, s jött, fémesen
csattogva, egyenesen és gyorsulva a roncs felé, - bólogatott is, ahogy a megsüllyedt
pálya hullámossága hatott a járműre.
József rohant. - A pilóta talán még él! - Hiszen nem robbant
fel a gép, - és biztos volt, hogy valaki irányította a zuhanást. - De senki más
nem mozdult, csak a villamos jött egyre gyorsabban. - A villamos nekiütközött a
gép összetört farkának, - amitől az fordult még egyet, s most már a használaton
kívüli vágányon volt szinte teljes terjedelmében. - A villamos nem is
lassított. Beállt a megállóba, ahol a sok bebogyózott ember egymást taposva
feltolakodott a kocsikba, - Az ide érkező utasok egy része sikeresen leszállt,
- mások majd visszajönnek egy másik villamossal, - s aztán az ajtók fölötti
sárga lámpák vibrálva világítani kezdtek, az indításjelző szólt, mint egy
rekedt szilveszteri duda, a kilenc ajtó bezárult, és a villamos elindult a
következő széles kereszteződésen át a következő megállóig, ahol a bogyósok egy
része kábán leszáll, hogy helyükbe más kába bogyósok tolakodhassanak.
József ezzel nem törődött. - Nem volt a listán, de mégis
tudta, hogy itt talán életveszélyben van valaki, - vagy akár két ember is, - s
hogy erről meg kell győződnie, - és segítenie kell, ahogy az adott helyzetben
lehetséges.
A fém forró volt. - Szinte fájdalmas volt megérinteni. De a
törzs aljából kinyúló szárny csonkjára felkapaszkodva mégis felkapaszkodott a
pilótafülkéhez, hogy benézhessen a gépbe. A kezét felsebezte valami
üvegszilánk, a tenyere vérzett, de nem törődött ezzel. - Egy kicsit persze
vigyázott, hogy a ruháját ne szennyezze be a vérrel, de az nem zavarta, hogy a
fém testen lévő koromhoz ér a kabátja.
A hátsó utas ájult volt, de élt. Nyilvánvalóan lélegzett. -
Az elől ülő magánál volt, de láthatóan fájdalmai voltak. - József nagyon
kicsinek érezte magát, de a baljával erősen megkapaszkodott, a jobbjával pedig
megfogta a katona vállát.
A táska! - Hol lehet a táska? - Nyilván eldobta, amikor
futni kezdett a bajbajutott felé. - A táskáját talán elgázolta a villamos,
talán a kerekek borzalmasan kilapították a szendvicseket, s a roncsolt
tósztkenyér szeletek közül kiömlött, mint a vér, a majonéz. - Ragacsosan,
mindenhez tapadva, lemoshatatlanul. - De Józsefet most az érdekelte, hogy ez az
ember vérzik-e. - Hogy él-e egyáltalán.
Megrázta. Az felnézett.
My name is Major Joe Little. Officer in the US Navy. Where
am I?
Ja, hogy az amerikaiak angolul beszélnek! - Hogy ezeknek még
saját nyelvük sincs! - Persze, így könnyű bárhová elrepülni a világban. - Hát
József is elővette kicsi angol tudását:
Hey, my frend! - This is Budapest. - Hungary, Europe...
Not in the midle East?
No-Not! - This is Europe, Hungary, Budapest.
Budapest?
Yes!
What date is it today?
Twenty fifteen, tenth of march, morning.
Twenty fifteen?
Yes? - Tuesday. - This day...is.
Oh, my Dear!
Are you okay? - Are you hurt?
I think, the ribs. It hurts so much. - Azzal a katona
elájult. Előrebukott a feje, az izmai ernyedté váltak, s amennyire látni
lehetett, az arca békés volt, mint ha csak álmodna. - De akkor megszólalt a
rádió.
Delta foxtrot charlie, one hundred four! Report the
position!
Hey! My name is József Kis. - Joe Little, from Hungary!
What? - Repeat!
My name is Joe Little, from Hungary!
Not from the midle East?
Oh, not. It is Europe, Hungary, Budapest!
What? - Hungry?
Oh, not! Not hungry, but Hungary!
Where the hell is it?
In Central Europe...
What date is it today?
Twenty fifteen, tenth of march, morning. Tuesday.
Twenty fifteen?
Yes! - Why? - What date is it today there?
A hang bambán válaszolt: Nineteen ninety-one, february
twenty sz... - ekkor egy távoli hang hallatszott, amint őrjöngve ordít a rádiózó
katonára!
...your bastard! - This is top secret. - The most classified
project! - Bring the boy's back home! - And shut the fuck up!
Mire a válasz: - I'm sorry! I have to talk. -This is a
civilian. In twenty fifteen.
Twenty fifteen?
Yes. - He said.
I tought, only in space. - Is it possible? - In the time also? - I call the President! No,
he's a buffon. No! He's more powerfull! I call Colin Powell! - Bring them back!
...
Trolival érkeztem a Stadionhoz. Metróra akartam szállni. Amikor
a jármű befordult a Hungária Körútra, nagy villanást, vagy gyors villanásokat
láttam. - Nem is tudom. - Méregerős volt az a reggeli kávé. Főleg a második. -
Aztán egy ismerős alakot láttam a villamossínek között. Csak hátulról láttam,
de mégis meggyőződésem volt, hogy valahonnan ismerem. Szürke kabátján feketés
foltok voltak, mint ha valami korommal szennyezett felülethez ért volna
óvatlanul.
A troli megállt pár másodpercre a forgalom miatt, aztán
lassan tovább haladt. Az az ismerős emberke meg elindult egyenesen a túloldal
felé, nem törődve a rohanó járművekkel. - Talán egyenetlen volt a troli ablaka.
- Egy pillanatra olyan volt, mint ha a tévé képe szétesni készülne. Mint ha
el-el tűnt volna a kép. - Majd összeestem, amikor jött az nagy zöld kamion. -
Azt hittem, egyenesen eltiporja. - Vártam a fékek csikorgását. - De nem
fékezett. - Robogott tovább, - és a kis emberke sértetlenül átért a túloldalra.
- Megállt, és kotorászni kezdett a zsebeiben, mint ha csak a kulcsait keresné,
vagy egy cédulát.
Aztán a troli tovább haladt, a síneken villamosok jöttek
mind két irányból. Már nem láthattam.
Tudni szerettem volna, ki ez a fickó. - Munkatárs lehetett
egy régi munkahelyről? - Vagy diákok voltunk együtt? - Netán együtt hordtuk az
angyalbőrt?
Leszálltam, s nem törődve a célommal, izgatottan rohantam
visszafelé. - Volt ott egy zebra. - Ez volt a legrövidebb út arra, amerre a kis
emberke ment. - Rohantam. Nem is tudom, miért.
A sínek között olajos foltok voltak az aszfalton, néhány apró
fémdarab, - olajos sárral szennyezettek, s egy kis benzinszag. - De ez kevéssé
érdekelt. - Én bezzeg nem tudtam átmenni a piroson! - Ki kellett várnom újra a
zöldet, s átfutottam. - Innen azonban nem tudtam, hogy merre. - Legalább három
irány jöhetett szóba. - S hiába igyekeztem mindenkit szemügyre venni, aki
látható távolságban arra járt, többé nem láttam azt a bekormolt kabátot. - Csak
még egyszer azt a kettős villanást. -
Ideje csökkentenem a kávé mennyiségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése