Villanások

József bevette a nyugi bogyót. - Egyszer, kétszer, vagy háromszor. - Nem tudta biztosan. Annyira eltompította az antidepresszáns, hogy gyakran nem tudta, megtette-e azt, amit pár perce tett, vagy amit nem tett. - Hiszen nem tudta, hogy megtette-e, - hogy elzárta-e a gázt, lekapcsolta-e a villanyt, becsukta-e az összes zárat, - és hogy begombolta-e nadrágját.

Ma reggel talán nem csak egyszer vette be, mert a szokottnál is émelyítőbb volt az utazás a Metrón a Stadionokig. - Olyan volt ébren is, mint aki álmodik. - S a valóságnak ez az álomszerűsége zavarba ejtő volt. - Mégis csak tudatosítania kellett magában, hogy ez nem álom! - Ha álmában lezuhan egy nagy gödörbe, legfeljebb összerándul a teste, s verejtékezve, zihálva felébred. - De, ha az éber álomban esne a gödörbe, vagy lépne egy jármű elé, annak a valóságban lennének következményei.

A márciusi reggel verőfényes volt, de a szél csípősen bújt a kigombolt kabát alá. Megborzongott. Összehúzta magát, s mivel a jobbjában táskáját vitte a szendvicseivel, a baljával babrálta a gombjait, ahogy a sodró tömegben felment a lépcsőn, ahogy zöldséges bódékkal szegélyezett széles járdán ment, s ahogy a zebrán átkelt. - Kicsit ügyetlen volt ez a babrálás, lassú és szinte eredménytelen. De nyugodt volt. Azok a bogyók megnyugtatták. Semmi sem zaklatta fel. Amikor a busz tegnap elment az orra előtt, akkor megállt, és azt figyelte, hogyan vonulnak kicsi vörös hátú bogarak egy repedés mentén, s hogyan változik a színük, ahogy a tavaszi délután fénye fogy. - Aztán jött a következő busz, - egy kövér nő zihálva félrelökte és előtte mászott fel körülményesen és nyögdécselve a jármű lépcsőjén, de ő derűs volt, - és vidáman szállt fel a buszra. - Akkor is nyugodt volt, amikor a főnöke átpakoltatott vele rengeteg rég elfekvő, ezért poros, koszos árut a raktár egyik végéből a másikba, s akkor sem, amikor a munkaidő végéhez túlzottan közel kiadta az utasítást, hogy mindent pakoljon vissza. - Kicsit tovább maradt, - úgy három órával többet. - A város felvette az éjszakai arcát, mire hazaindult. De nyugodt volt. - Azt figyelte, mennyire más ilyenkor, mint amikor látni szokta. - Persze, télen már akkor ilyen sötét van, amikor hazafelé tart. - De ez a tavaszi sötét más, mint a téli sötét. És más a sötétben a városi fények ragyogása. Más volt még a fények visszatükröződése is a helyenként nedves aszfaltról. - Ez olyan tavaszi csillogás volt. Kicsit borzongató volt a szellő, de a lámpák fénye nem csupasz ágak szélben táncoló sziluettjét rajzolta a járdára, hanem lombosodni kezdő gallyakét.

Csípős volt a szél most is. - Csípősebb, mint azon az estén. A reggel ilyenkor még gyakran szigorú. - A kemény tárgyak ilyenkor még keményebbek, mert a kéken didergő kéz számára minden odaütődés fájdalmasabb, mint kellemes időben.

Nincs mit tenni. Ezen a szeles, széles úton kell villamosra szállnia. Ezen a széles úton kell a sűrű tömegben átsodródnia a sínekkel határolt járdaszigetre. Ott kell az émelygő tömegben a döcögve közeledő, fémesen csattogó villamost megvárnia. S onnan kell továbbutaznia, gyakran úgy összezsúfolódva a sok-sok ellenséges, idegen emberrel, hogy sóhajtani is csak úgy tud, ha a mellkasa kitágulásának megfelelően odébb taszítja a körülötte állókat. - Fojtogató. - Aki lélegezni akar, annak másoktól kell elvennie a helyet, - a puszta levegőért, - hogy élhessen.

A legembertelenebb zsúfoltság mindig ott volt, ahol a legtöbb ember zsúfolódott össze: az első kocsiban. - Mert a bamba tömeg - mint ha mindenki bebogyózott volna, - kábán átgázolt a zebrán, aztán kábán megállt mindenki az első olyan foltján a járdaszigetnek, amelyen nem volt másik két cipő. Mindenki a megálló elején zsúfolódott össze, hogy aztán az első kocsiba akarjanak felszállni mindannyian, annak is az első ajtaján, - és mind egyszerre, - mind elsőként. - Ez az a tömeg, amely bárkit agyontapos, ha sietni kell, s aztán senki sem bűnös a szegény hullán kívül. - Miért feküdt a földre az a barom?

Irány a megálló vége! - József nem akart ebben a kába tülekedésben részt venni. - Túlzottan kába volt hozzá. - Mert a bogyók. Egyszer, vagy kétszer, vagy... ki tudja. - Irány inkább hátra, a harmadik kocsi végéhez. - Ott fele annyi ember akar egységnyi idő alatt feljutni. - Még az is megesik, hogy szabad ülőhelyet talál. - Az első kocsiban is vannak szabad ülőhelyek, mert a bamba tömeg a kocsiban is épp oly bambán áll meg felszállás után, ahogy a megálló járdaszigetén tette. - Átgázolnak egymáson, s aztán, ki-ki ahogy feljutott, megáll az első talpalatnyi helyen, ahol nincs másik két cipő, - vagy, néha az se számít. - Így aztán, mindig van bosszantóan közel egy-két szabad hely, amit nem lehet megközelíteni ezektől a bebogyózott, ködvágó tekintetű erőgépektől. - Mert ezek ölni tudnak, ha egy fél lépésnyit el kell mozdulnia egy másik ember kényelméért. - Hát, azok a helyek, ott az első kocsiban szabadon maradnak.

Ezen is elmélázott, - hogy ahol többen utaznak állva, ott mindig több szabad ülőhely marad, mert nem szabad megközelíteni őket, mert a helyi hatalmak, - minél hülyébbek, annál hatalmasabbak - ezt nem teszik lehetővé. - Ők a törvény. - József arra gondolt, így működik a társadalom nagyban is: a hülyék lesznek hatalmasak, hogy az értelmes embereket eltapossák. - De értelmes dolog-e a gondolkodás? - Nem okosabb-e hülyének lenni? - A hülyék okosabbak, mert nem ártanak maguknak a gondolkodással. - József ezért is szedte a bogyókat: mert rájött, hogy ebben a mindenevő kondában ő a táplálék, - a préda, akinek sokan árthatnak, puszta szórakozásból.

A felesége tizenegy éven át nem szerette. - Vagy talán sohasem, - de remélte, hogy valaha azért egy kicsit legalább mégis. - A gyerekei látták, hogy papucs alatt van. - Nem tudott nekik nemet mondani. A felesége folyton korholta, hogy mindent megenged. - Mert persze tőle kérték azt, amit amaz nem engedett volna. - Őt szerették, de még nem tisztelték. Az anyjukat tisztelték, de már... vagy ki tudja.

Persze, elvált. Eladósodott. - A munkahelyéről kirúgták. A hivatalban tologatták az aktáit, aztán elutasították. - Hétfőn még közölték, hogy ma már nincs sorszám. Kedden azt, hogy még kell egy igazolás. Egy sokadik. - Csütörtökön azt, hogy aznap ilyen ügyekben nincs félfogadás. - Péntekre ott volt a levél: nem volt kellően együttműködő, helye nincs, körbélyegző.

A doki jó fej volt. - Adyt kedvelte, s szívesen vette, hogy a páciensei meghallgassák. - A dokit sokan meghallgatták, - egyébként meg Adyt olvasott. - S a szobájában, a könyvespolcon olyan rendetlenül voltak egymás mellett regények, szakmai és jogi könyvek, verses kötetek, hogy abban volt valami szeretetre méltó. - Talán csak ez kellene, hogy valakinek elmondhassuk, ahogy a doki folyton el is mondja.

A doki legutóbb szórakozott volt. - Kérdezte, hogy hogy hat a gyógyszer. - József mondta, hogy kicsit talán csökkenteni kellene az adagot, mert még elalszik egyszer egy úttest közepén. - És ha netán valami lenne, hát nem menne, mert az bezzeg folyton alszik. - De a doki már másra figyelt, s magasabb hatóanyag-tartalmúra váltott. József azóta gyakorlatilag impotens volt, a reggeli teendőkről pedig - gáz, kulcs, bérlet, zsebbe, bezár, kétszer - kis listája volt. Több kis listája volt, mert gyakran elfelejtette, hova is tette. - Így hát, egyszer az irodán csinált tíz fénymásolatot, hármat fölszúrt a kis üzenő táblájára, amin önmagának üzent. Egyet az ajtóra ragasztott, s minden kabátja zsebében volt egy. Esténként beletette a reggel felvenni szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is. - Körbevette magát a kis listákkal, amin az is föl volt írva, hogy este tegyen egy listát a reggel felvenni szándékozott nadrágja zsebébe. Az inge zsebébe is... - Amíg végig ment a listán, nem felejtette el, hogy végig kell mennie a listán. Sőt azt sem, hogy kell lista. - A biztosíték arra, hogy holnap is lesz lista, mindig csak az volt, hogy ma végigmegy rajta. - Listától listáig tartott az élet. - Minden egyszerű volt: amíg a lista nem veszett el, József sem veszett el. - Lista nélkül azonban sok gyötrelmes gondolkodás kellett ahhoz, hogy rájöjjön, mi a teendő. - Ezért a listából mindig mindenütt volt tartalék. A munkahelyén is, ahol vacak munkát végzett a főnöke örömére és a munkatársai mulattságára. - Ő nyugodt maradt. - Csak gondolkodott, elemzett, következtetett. - Mint a vad, aki már tudja, hogy nincs menekvés, de mielőtt a ragadozó végleg lecsap, még kiélvezi, hogy végig tudja gondolni mindazt, ami történik. - József így képzelte el. Persze, azt is ezerszer végig gondolta, hogy valójában nem tudhatjuk, hogyan is gondolkodnak az állatok. Mert az ember gondolkodás közben is szavakba önti a gondoltakat. - Ezért is tudja leírni a listát, aminek a pontjait kigondolta. - De az állatoknak nincsenek szavaik. - Legalábbis, nem olyanok, mint az emberi szavak. De hiszen az állatok is kommunikálnak egymással. Beszélnek, a maguk módján. Beszélnek a madarak, a cetek, a kutyák, a macskák. Mégiscsak van tehát madár nyelv, delfin és bálna nyelv, kutyanyelv, macskanyelv. - Persze, az a csokiféle...

József néha azon gondolkodott, hogy vajon gyorsan gondolkodik, vagy lassan jár. - mert mindezt végiggondolta, míg a megállón végigsétált. S akkor nagy zúgásra és erős fényvillanásokra lett figyelmes. - A Sportcsarnok felett száguldott egy kecses, nagy repülőgép, amelyet két kisebb üldözött. - Az üldözők olyanok voltak, mit azok a vadászrepülők, amiket a filmekben lát az ember. F akárhanyasok. Kicsit barnásra fakult fém burkolattal, menydörgő turbinával. - Nem is gondolná az ember, hogy mekkorák ezek a dögök!

De az üldözött még nagyobb. Mint egy bombázó! - József egészen biztos volt abban, hogy ezek katonai gépek, bár fogalma sem volt róla, hogy miért is olyan biztos ebben. - Majd később végig gondolja, hogy milyen apró jelek vezették erre a következtetésre.

József imádta a repülést, habár sohasem volt rá pénze. - Ő földi repülős volt: elolvasta a könyveket, megnézte a filmeket, bújta az Internetet. - De gyönyörű kobra! - és egy ilyen hatalmas madárral!

A bombázó úgy ágaskodott fel, mint ha állon rúgták volna. Vízszintes repülésből villámgyorsan fordult függőlegesbe, s úgy tűnt, néhány másodpercig határozottan gyorsul így, egyenesen az ég felé törve is. - A kis - azaz, nem is kicsi, csak kisebb üldözők pár másodpercre hátrányba kerültek. Váratlan lehetett a számukra a hihetetlenül gyors manőver. Elsuhantak az égre törő gép alatt, hogy aztán visszafordulva keressék újra az üldözés szögét. - De, mielőtt eldönthették volna, mi is legyen a következő manőver, a nagy gépből két ovális, csillogó fémtárgy lövellt ki. Olyanok voltak, mint a légi aknák, amellyel a radarokat zavarták össze valaha, amikor a gépeket nem tudták más módon láthatatlanná tenni. Az aknák mindössze talán két másodpercig zuhantak könnyedén, szinte lassan, ebben a nagy légi nyüzsgésben, mikor is hatalmas kettős villanásban tűntek el, s a villanásokban eltüntettek mindent. - Két villanás egy másodpercen belül.

Mikor József végre újra látott, a gépek nem voltak az égen. Ide-oda forgott a várakozó emberek között, akik mélán csak az érkező villamost nézték, - pedig az még a kereszteződésen túl várakozott a szabad jelzésre. - József nem értette, hogy miért hagy mindenkit hidegen ennek a három gyönyörű gépnek a tánca, - ami talán halálos tánc, mert lehet, hogy ez gyakorlat, de az is lehet, hogy azok ott fent valódi ellenségek, s akkor a tánc vége halál, mert az ügyesebb végül lelövi azt, aki hibázott.

A villamos állt. A forgalmi lámpák váltottak. A forgalom a keresztező úton is megállt. - Egyszerre csönd lett. - S József meghallotta egy zuhanó gép zúgását. - Topogva fordult körbe, míg meglátta, szinte a villamos felett, csak nagyon magasan a zuhanó gépet. - Először csak egy sötét pont volt az égen. - Aztán lassan formája lett. Sérült volt az egyik szárnya. - Ettől forogni kezdett, de néha billegve stabilizálódott kicsit a zuhanása. - Olykor úgy tűnt, a házakra zuhan majd, de ilyenkor mindig változott az iránya, s a legszélesebb szabad térség felé tartott, - a megálló felé.

A felsővezeték kábelei elszakadtak, ahogy a csonka géptest nekik ütközött. - A kábelvégek sziszegő kígyóként, szikrázva táncoltak az aszfalton, mint ha maguk lennének az elektromosság. Az F akárhanyas pedig az aszfaltnak csapódott, - a fém elgörbült, a pilótakabin üvege elől betört, - a fölső rész lerepült, mint katapultálás előtt. - A gép csikorogva, forogva csúszott, aztán megállt. - Végül nem a megállóra zuhant, hanem a kereszteződés és a megálló közötti részre, ahol fut egy harmadik sínpár is, hogy a villamosok visszafordulhassanak, ha a vonal erre, vagy arra nem járható végig. - Itt állt meg a gép, elborítva törmelékkel mindhárom sínpárt. - S az emberek csak álltak ott, a villamost nézték mélán. S a villamos megindult, s jött, fémesen csattogva, egyenesen és gyorsulva a roncs felé, - bólogatott is, ahogy a megsüllyedt pálya hullámossága hatott a járműre.

József rohant. - A pilóta talán még él! - Hiszen nem robbant fel a gép, - és biztos volt, hogy valaki irányította a zuhanást. - De senki más nem mozdult, csak a villamos jött egyre gyorsabban. - A villamos nekiütközött a gép összetört farkának, - amitől az fordult még egyet, s most már a használaton kívüli vágányon volt szinte teljes terjedelmében. - A villamos nem is lassított. Beállt a megállóba, ahol a sok bebogyózott ember egymást taposva feltolakodott a kocsikba, - Az ide érkező utasok egy része sikeresen leszállt, - mások majd visszajönnek egy másik villamossal, - s aztán az ajtók fölötti sárga lámpák vibrálva világítani kezdtek, az indításjelző szólt, mint egy rekedt szilveszteri duda, a kilenc ajtó bezárult, és a villamos elindult a következő széles kereszteződésen át a következő megállóig, ahol a bogyósok egy része kábán leszáll, hogy helyükbe más kába bogyósok tolakodhassanak.

József ezzel nem törődött. - Nem volt a listán, de mégis tudta, hogy itt talán életveszélyben van valaki, - vagy akár két ember is, - s hogy erről meg kell győződnie, - és segítenie kell, ahogy az adott helyzetben lehetséges.

A fém forró volt. - Szinte fájdalmas volt megérinteni. De a törzs aljából kinyúló szárny csonkjára felkapaszkodva mégis felkapaszkodott a pilótafülkéhez, hogy benézhessen a gépbe. A kezét felsebezte valami üvegszilánk, a tenyere vérzett, de nem törődött ezzel. - Egy kicsit persze vigyázott, hogy a ruháját ne szennyezze be a vérrel, de az nem zavarta, hogy a fém testen lévő koromhoz ér a kabátja.

A hátsó utas ájult volt, de élt. Nyilvánvalóan lélegzett. - Az elől ülő magánál volt, de láthatóan fájdalmai voltak. - József nagyon kicsinek érezte magát, de a baljával erősen megkapaszkodott, a jobbjával pedig megfogta a katona vállát.

A táska! - Hol lehet a táska? - Nyilván eldobta, amikor futni kezdett a bajbajutott felé. - A táskáját talán elgázolta a villamos, talán a kerekek borzalmasan kilapították a szendvicseket, s a roncsolt tósztkenyér szeletek közül kiömlött, mint a vér, a majonéz. - Ragacsosan, mindenhez tapadva, lemoshatatlanul. - De Józsefet most az érdekelte, hogy ez az ember vérzik-e. - Hogy él-e egyáltalán.

Megrázta. Az felnézett.

My name is Major Joe Little. Officer in the US Navy. Where am I?

Ja, hogy az amerikaiak angolul beszélnek! - Hogy ezeknek még saját nyelvük sincs! - Persze, így könnyű bárhová elrepülni a világban. - Hát József is elővette kicsi angol tudását:

Hey, my frend! - This is Budapest. - Hungary, Europe...

Not in the midle East?

No-Not! - This is Europe, Hungary, Budapest.

Budapest?

Yes!

What  date is it today?

Twenty fifteen, tenth of march, morning.

Twenty fifteen?

Yes? - Tuesday. - This day...is.

Oh, my Dear!

Are you okay? - Are you hurt?

I think, the ribs. It hurts so much. - Azzal a katona elájult. Előrebukott a feje, az izmai ernyedté váltak, s amennyire látni lehetett, az arca békés volt, mint ha csak álmodna. - De akkor megszólalt a rádió.

Delta foxtrot charlie, one hundred four! Report the position!

Hey! My name is József Kis. - Joe Little, from Hungary!

What? - Repeat!

My name is Joe Little, from Hungary!

Not from the midle East?

Oh, not. It is Europe, Hungary, Budapest!

What? - Hungry?

Oh, not! Not hungry, but Hungary!

Where the hell is it?

In Central Europe...

What date is it today?

Twenty fifteen, tenth of march, morning. Tuesday.

Twenty fifteen?

Yes! - Why? - What date is it today there?

A hang bambán válaszolt: Nineteen ninety-one, february twenty sz... - ekkor egy távoli hang hallatszott, amint őrjöngve ordít a rádiózó katonára!

...your bastard! - This is top secret. - The most classified project! - Bring the boy's back home! - And shut the fuck up!

Mire a válasz: - I'm sorry! I have to talk. -This is a civilian. In twenty fifteen.

Twenty fifteen?

Yes. - He said.

I tought, only in space. - Is it possible? -  In the time also? - I call the President! No, he's a buffon. No! He's more powerfull! I call Colin Powell! - Bring them back!

...

Trolival érkeztem a Stadionhoz. Metróra akartam szállni. Amikor a jármű befordult a Hungária Körútra, nagy villanást, vagy gyors villanásokat láttam. - Nem is tudom. - Méregerős volt az a reggeli kávé. Főleg a második. - Aztán egy ismerős alakot láttam a villamossínek között. Csak hátulról láttam, de mégis meggyőződésem volt, hogy valahonnan ismerem. Szürke kabátján feketés foltok voltak, mint ha valami korommal szennyezett felülethez ért volna óvatlanul.

A troli megállt pár másodpercre a forgalom miatt, aztán lassan tovább haladt. Az az ismerős emberke meg elindult egyenesen a túloldal felé, nem törődve a rohanó járművekkel. - Talán egyenetlen volt a troli ablaka. - Egy pillanatra olyan volt, mint ha a tévé képe szétesni készülne. Mint ha el-el tűnt volna a kép. - Majd összeestem, amikor jött az nagy zöld kamion. - Azt hittem, egyenesen eltiporja. - Vártam a fékek csikorgását. - De nem fékezett. - Robogott tovább, - és a kis emberke sértetlenül átért a túloldalra. - Megállt, és kotorászni kezdett a zsebeiben, mint ha csak a kulcsait keresné, vagy egy cédulát.

Aztán a troli tovább haladt, a síneken villamosok jöttek mind két irányból. Már nem láthattam.

Tudni szerettem volna, ki ez a fickó. - Munkatárs lehetett egy régi munkahelyről? - Vagy diákok voltunk együtt? - Netán együtt hordtuk az angyalbőrt?

Leszálltam, s nem törődve a célommal, izgatottan rohantam visszafelé. - Volt ott egy zebra. - Ez volt a legrövidebb út arra, amerre a kis emberke ment. - Rohantam. Nem is tudom, miért.

A sínek között olajos foltok voltak az aszfalton, néhány apró fémdarab, - olajos sárral szennyezettek, s egy kis benzinszag. - De ez kevéssé érdekelt. - Én bezzeg nem tudtam átmenni a piroson! - Ki kellett várnom újra a zöldet, s átfutottam. - Innen azonban nem tudtam, hogy merre. - Legalább három irány jöhetett szóba. - S hiába igyekeztem mindenkit szemügyre venni, aki látható távolságban arra járt, többé nem láttam azt a bekormolt kabátot. - Csak még egyszer azt a kettős villanást. -

Ideje csökkentenem a kávé mennyiségét.