Frankenstein Verstan

A vers meghatározó az életemben. - Éppen ezért tudom jól: a vers csak holtában tűri a kategóriákat. - Az élő vers olyan, mint az inda: öntörvényű.

Sok beszélgetést folytattam már arról avatott emberekkel, hogy mi is a vers, miről ismerszik, mire való. - A vélemények alapvetően két csoportra osztották a válaszadókat. - Azok, akik magas szintű edukációhoz, illetve elismertséghez jutottak az irodalom kapcsán, egy merően szabályszerű értékrendet hirdetnek követendőként. - Gyakran sznob módon ragaszkodnak a klasszikusnak mondott szabályokhoz. -

Az elismertséget ugyanakkor e magas körökben egymásnak adják e kaszt tagjai. Így tehát az elismertség azt jelenti először, hogy egymást ismerik.

Arra ugyan egyikük sem adott még választ, hogy miért is ezek a szabályok azok a szabályok, amelyek mindenkire nézvést kötelezőek volnának. - Voltaképp a szabályok megfogalmazása kapcsán sem számolhatunk be egységes rendszerről. - Vaskos könyvekben vitatják egymás nézeteit azok, akiket egyébként az érdeklődő olvasó a verstudomány prófétáiként ismerhet meg olvasmányaiból. - S ha verstudományt írok, azt némi iróniával is teszem, hiszen hiányzik a vizsgálódás tárgyának, a versnek a definíciója, hiányzik a vizsgálódás módszertanának a meghatározása, de még a szakkifejezések értelmezése sem egységes...

A válaszadók másik csoportja a pallérozatlan költő és a műkedvelő olvasó. Ők az iskolázottság hiányát egyfajta kiválasztotti gőggel kompenzálják, s hevesen védik a csetlő botló, közhelyeket zagyváló szövegeket is.

Nyilván túlzás az iménti megfogalmazás. De, tekintsük ezt karikatúrának: a legjellemzőbb vonásokban ragadható meg a lényeg.

Nem alkot csoportot az a réteg, amelyhez hitem szerint magam is tartozom. - Kevesen vagyunk. De nem vagyok egyedül. Így, hitem szerint, - amikor a magam véleményét fogalmazom meg, nem csupán a magam nevében szólok.

Mi úgy gondoljuk... - de mondhatom így is: én úgy gondolom, mindkét csoport súlyosan téved. - S míg az előbbiek, sznob fensőbbséggel lesajnálhatják az utóbbiakat, - mindketten tévúton járnak.

A vers definíciója ugyanis nem ragadható meg sem a forma, sem a tartalom oldaláról nézve. Éppen ezért, a vers a formai és a tartalmi kérdések elemzésével és vizsgálatával nem vizsgálható a lényegét illetően.

A tartalom és a forma valóban jellemzik a verset, de nem a lényegét ragadják meg. Egy autó tulajdonságai közül a szín igen csekély jelentőséggel bír. - Szembetűnő, de csak igen ritkán bír lényeges funkcióval. - Ugyanakkor, a színből kiindulva lehetséges egy a "karosszéria egységnyi felületének és teljes egészének fénytörési együtthatói" témakörű kutatást végezni, s felállíthatunk kategóriákat. - S így meglehet, hogy egy frissen polírozott csotrogány jobban teljesít e vizsgán, mint egy luxus autó egy poros kitérő után.

A verstan e sznobjai az irodalomelmélet egy viszonylag behatárolható szeletét hirdetik a mérték forrásaként. - Ez a behatárolhatóság térbeli és időbeli szempontból is megragadható. - Térben feltétlenül az euro-atlanti kultúrkör világában járunk. - Az ókori görög és latin kultúrára alapozott európai kultúra, - azaz: az európai irodalmi kultúra hagyományait találjuk itt, amely ugyan tud a korábbi kultúrák írásbeliségéről, tud a bibliában is fellelhető vers- és dalszövegekről, tud az arab kultúrkörök irodalmáról, - és más "külső" jelenségekről is. De ezeket többnyire csupán a "tudjuk, hogy van ilyen" kategóriákban kezelik. -

Erre persze csupán rámutatok. Nem rovom fel. - A japán irodalomtól a dél-amerikai törzsek regéiig nem tanulmányozható minden egyaránt alaposan. Viszont az olvasó figyelmét fel kell hívnom arra, hogy nyilvánvaló kultúr-sovinizmus az irodalom egy fontos jelenségét lokalizáltan értelmeznünk.

Igaz, e sorok írója és olvasója egyaránt e térségben él. Így érthető, ha a világnak ezt a részét véljük ismerni, míg más részeket egzotikusan távolinak tekintünk. De mégis, mi ad alapot e kultúr-dölyfre? - Talán csak nem az, hogy az európai népek gyarmatosították a világ számos részét, a leghatékonyabb és legkegyetlenebb módon az elmúlt évszázadokban? - Csak nem az az ok, hogy népek és kultúrák elpusztításában épp a mi őseink voltak a legkegyetlenebbek az elmúlt párezer évben? - Van, amiről alig veszünk tudomást, mert távol van, s van, amiről megfeledkezünk, mert eltöröltük?

Ugyan, mondja meg valaki, hogy mire is mennék a verslábakkal, ha afrikai törzsi dalokat, vagy japán haikukat elemeznék?

Ráadásul, a mi kultúrkörünkben szokásos formai szabályrendszerek: pl. időmértékes, ütemhangsúlyos, szótagszámláló, szimultán, etc. - más-más módon értelmezhető az egyes nyelvekben. Ezért is van oly sok főszabály, alszabály és kivétel. És ezért lehetetlen következetesen betartani e szabályokat, bármily vaskosak is a verstani könyvek. - S mind e mellett, ami az egyik nyelv költészetében lényeges szabály, az másként van sokszor egy másik nyelvben. - Ennek az is oka, hogy a verstanok a nyelv zenei jellegzetességeit, - elsősorban a ritmust veszik alapul. Így megkülönböztethetünk rövid és hosszú szótagokat, hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokat, - etc. Azt azonban nem veszik, nem is vehetik figyelembe ezek a rendszerek, hogy a rövid és a hosszú mennyire is rövid, vagy hosszú, s a hangsúlyos mennyire hangsúlyos, vagy mennyire hangsúlytalan. - Márpedig, triviálisan egyértelmű azt feltételeznünk, hogy nem csupán két szélső érték létezik, hanem számos eltérő mértéke van akár a hosszúságnak, akár a hangsúlyosságnak, amelyek azonban egzakt módon nem mérhetőek és folyamatosan érvényes szabályokkal nem írhatóak le. - Már csak azért sem, mert a magyar nyelvben is számos nyelvjárás, zsargon és argó létezik egymás mellett, ami miatt az, ami Budapesten igaz e téren, az Nógrádban már nem helytálló. - S ami igaz a professzoroknál, az másként van a szakmunkások között.

A verstan ennél fogva, bármely rendszer szerint is "ír elő" kereteket, voltakép analóg dolgot akar digitalizálni. - Meglehet, bizonyos szempontból a digitális felvétel tisztábban szól, - ám más szempontból élettelenebb.

A verstant primátusát tagadók köre nem egységes. - Közéjük tartoznak igen nagy számban azok a dilettánsok, akik nem veszik észre, ha az általuk írtak, vagy olvasottak csetlenek és botlanak és nyomorúságosak. - Az ő prókátoruk nem lehetek, hiszen ők azt akarják irodalmivá emelni, amelyet én nem tartok irodalminak. - Vállalom: e téren is szubjektív és igazságtalan, tehát valamelyest önző az értékítéletem. - Az vesse rám....

Védem azonban azoknak a tehetséges és igényes szerzőknek az álláspontját, akik úgy gondolkodnak, mint én is: nem a szabály van előbb, hanem a vers. Nem a vers dolga a szabályokat szolgálni, hanem a szabályok dolga a verset leírni. - Nem meghatározni, hanem leírni! - Itt ugyanis nem a "tyúk, vagy tojás" dilemmával állunk szemben. - Világos dolog, hogy előbb születtek meg a "nem hétköznapi szövegek", köztük a vers, s csak utóbb ezek leírása. - A leírást tehát szabályként alkalmazni nem más, mint azt kötelezővé tenni, hogy az építészek korábbi, sikerült épületeket másoljanak.

Mindenesetre az védhetetlen, hogy valamiféle kiválasztottságra hivatkozva igazolják azt, hogy egy versnek látszó szöveg nem emeli ünneppé az olvasás, - a befogadás élményét.

S ha már az építészettől kölcsönöztük a példát: világos, hogy vannak típustervek. Magyarország falvaiban és városaiban rengeteg hasonló épület található. - Világos az is, hogy a típustervek alkalmazása során gyakorlat a kisebb eltérések alkalmazása. Így az alapvetően egyforma épületek között is számos eltérés mutatkozhat. Variánsok, kivételek. - Ám világos az is, hogy épületet egyedi terv alapján is lehet építeni. - A kérdés csupán az, hogy dilettáns-e a tervező és a kivitelező. - Költészet esetén e kettő azonos. - Az egyedi épületnek is számos tekintetben meg kell felelniük azoknak a kihívásoknak, amelyek a típustervek alapján felvetődnek. Vannak statikai követelmények, gépészeti funkciók, használati szempontok, - és így tovább. - Tehát, az egyedi épületnek is jó épületnek kell lennie, mert egy összedőlő, vagy használhatatlan ház egyedisége nem erény, hanem átok.

De, ne feledkezzünk meg arról, hogy a típusterv is egyedi terv volt valaha, amikor az eredeti tervező azt megalkotta. - Az csupán konvenció, hogy egyes terveket gyakran másolnak. Bizonyos esetekben (pl. árvíz utáni újjáépítés) e tervek sokkal gyorsabban és olcsóbban voltak beszerezhetőek, mint az egyediek. - Az is tény, hogy az igazán igényes építtető egyedi tervet rendel, kerüljön bár az többe, s készüljön lassabban, - de ő valami olyat akar, ami egyszeri.

Nincs tehát bajom a típustervekkel sem és az egyedi tervekkel sem. - Ezek is, azok is megkérdőjelezhetetlenek létjogosultságukban. - A lényeg, hogy ez is az is minél jobb színvonalon töltse be funkcióit.

Azzal az érveléssel viszont vitatkozom, amely a szabad verset a kötött, úgynevezett klasszikus formák felbontásának tekinti. - Ez a megközelítés ugyanis a szabad vers épületét egy típusterv radikálisabb módosításaként értelmezné, amelyben azonban egyértelműen az eredeti típusterv, vagy típustervek alapvető struktúrájára épül, - vagy legalább azokat félreismerhetetlenül alkalmazza a saját szerkezetében. - Ez a megközelítés a mai tervezőktől épp annak a kreativitásának a lehetőségét vitatja el, amely pedig valaha a típustervvé vált variánsok megszületéséhez is kellett, amikor még nem adott ezeknek kitüntetett szerepet a konvenció.

Remélem, érzékelhető a paradoxon, amelyet a sznobizmus önzésén kívül semmi sem indokolt. - Habár indokolni látszik, hogy minden esetben felmutathatóak dilettáns írások. - De a kreatív építészet létjogosultsága nem vitatható el csupán azért, mert vannak fantáziátlan és tehetségtelen építészek. A költészet terén sem tekinthetjük úgy, hogy elmúlt az újítások lehetőségének kora, pusztán azért, mert a véleményformálók tekintélyes köre a változatlanság prókátorául szegődött. - Az ő kényelmességük ez. - Bizonyára otthonosan, s esetenként színvonalasan alkotnak a maguk választotta szabályok között. - De a nyelv nem a fizikai törvények szerint működik. A versalkotás szabályai nem egyetemlegesek, hanem egyediek. Mi több, azt állítom: aki csakis típustervek szerint alkot, az nem vállalja fel az önálló megoldás kockázatát. - Épp ezért ezt a magatartást épp oly lekicsinylően értékelhetnénk, ahogyan ők gyakorta degradálóan szólnak azokról, akik egyedit alkotnak. Holott az egyedi is csak akkor értékes, ha a maga egyszeri struktúrája megfelelő. -

De mit is tekinthetünk a vers igazi ismérvének? - Ez az a kérdés, amire egyetlen verstan sem adott még választ. - Formai és tartalmi kérdésekről beszélnek, de nincsenek egyértelmű meghatározások és kategóriák.

Néhány dolog, amit a versekről gyakran állítanak:

A versről mondják, hogy tömörítve fogalmaznak. - Persze, az epikus költeményekre, elbeszélő versekre ez korlátozottan igaz.

Mondják, hogy a vers meglehetősen szabályos, a szótagok szintjéig, több síkon is megfigyelhető ritmikával rendelkezik. Ámbár, a próza versek, a kép versek, a dadaista és kubista versek, - és így tovább, - ismét csak korlátozottan feleltethetőek meg ennek.

Beszélnek ünnepélyességről, katarzisról, fontos tartalomról. - De ezek persze szubjektív kategóriák.

Nos, ha a fenti - és további ismert kategóriák bizonytalanok és szubjektívek, akkor megengedem magamnak a saját szubjektív meghatározásomat.

Mint említettem már, a verset funkcióval bíró szövegnek tekintem. Mintegy hét éve írtam az "Elmondani valahogy" című, eredetileg előszónak írt dolgozatomban erről. - A vers legfontosabb sajátossága e szerint egyfajta nyelven túliság. - A nyelvi eszközök szokatlan használata révén olyasmit mond el, amit a hétköznapi nyelvhasználat során nem vagyunk képesek megfelelően, teljes mélységében elmondani. - A kommunikációs folyamatban, a kódolás dekódolás folyamatát a szokásos szemantikai szint fölé, - és a hétköznapi konvenciókban ismert mögöttes tartalmakon túl emeli. - Olyan közlési szint ez, amely a tudatos (kognitív) és a hétköznapi érzelmi szinteket meghaladja. - A célja? - Egyfajta katarzis: megnyugvás és érzelmi emelkedettség. - A világ káosz. S ha ebben a káoszban valami egyértelművé válik, még ha a tudatos szint fölött is, akkor az szinte gyógyítóan, felemelően, boldogítóan, vagy épp megrázóan hat a befogadóra. - A vers funkciója az ilyen hatékonyságú közlés.

A vers írója is e szinteken jut átélhető élményhez a vers írása révén. - Önkommunikáció is, gyakran önreflexió. - Saját lelki fesztültségek oldása, sebek gyógyítása. - A költő voltaképp gyógyszert (rossz esetben mérget) kever, s magán alkalmazza először, majd közreadja. - Ez a gyógyszer a vers.

Persze, előállítható a típustervekből leszűrt szabályok alapján új szövegeket alkotni. - Akár zseniális szövegeket. - Mint egy mesteri kirakós. - De gyakran mégis olyan ez, mint ha holt anyagból állítanánk össze egy igen szép, de élettelen testet. - Frankenstein verstana ez. - S várjuk az isteni szikrát, amitől a test élni kezd. - De a megfelelő folyamat nem ez. - Előbb a szikra szükségeltetik. S ha az fellobban, hamarosan testet ölt. - Ez a forma lehet hasonló tipikus formákhoz, s lehet egyedi is. - Esete válogatja. - Szerencsés, ha a költő képes a szöveget a szükséges mértékben tudatosan is javítani. - De e szikra nélkül verset írni, - a leghiábavalóbb törekvés, amit elképzelhetek. - A pillanatnyi elismerés ezen mit sem változtat.

Ez az én szubjektív, igazságtalan, de sok kétség alapján leszűrt véleményem.